Nagy Norbert

Felvinczi Györgyöt a 16–17. század egyik legkiemelkedőbb költőjének tartja a szakirodalom, életműve azonban ennél sokkal szerteágazóbb és érdekesebb. A kolozsvári unitárius kollégiumból induló életpálya egy szerelmi botránynak köszönhetően hirtelen irányt váltott, így Felvinczi az egyház helyett a kultúra szolgálatába állt. Az intézményes magyar színjátszás elindítójáról, és az első magyar opera megírójáról a korábbi kutatások azt feltételezték, hogy elhagyta az unitárius vallást. Néhány nemrégiben előkerült levéltári forrás felhasználásával azonban bizonyítható, hogy Felvinczi unitárius maradt haláláig. Dolgozatomban az életpálya és az iskolai színjátszás történetének bemutatása mellett ezeket az új forrásokat ismertetem és a mellékletben közlöm őket. A dolgozat felépítése lineáris, kronológiukus sorrendben mutatom be Felvinczi életútját, különböző tevékenységeit és irodalmi munkásságát.

A 17-ik század derekán a kolozsvári unitárius kollégium falai között feltűnt egy igen figyelemreméltó személyiség, akit nem sokkal az itt folytatott tanulmányai után a kollégium seniorának választott. Felvinczi György nem mindennapi élettörténete kettős síkon mozog. Egyaránt megtalálható benne a költőiség, a kultúra szolgálata, de ugyanakkor jelen van a botrány és a peremre sodortság is. Talán ebből a kettősségből adódik az is, hogy a „bohócz-múzsa hívének” nevezték őt. Dolgozatom célja bemutatni egy olyan személyiség irodalomtörténeti jelentőségét, aki közel egy évszázaddal előzte meg korát. Homályba vesző életműve olyan jelentős elemeket tartalmaz a magyar színjátszás történetében, amelyekről méltán kell megemlékezni. Mindezt ránk maradt művei és a róla szóló feljegyzések alapján kívánom megtenni. A dolgozatban arra is fény derül, hogy egy ilyen zseniális elme, mint Felvinczi, hogyan jut el odáig, hogy seniori tisztségétől megfosztva kicsapják a kollégiumból és börtönbe is zárják. Mindez meseszerűen rajzolódik meg néhány eddig elhanyagolt kéziratos levéltári forrás megszólaltatása által.

A posztmodern társadalomban egyre inkább találkozunk az egyháztól való elidegenedés gondolatával, a bizonytalanság válságba ejtő érzésével. Egy olyan korban élünk, amelyben a technika segítségével pillanatok alatt szüntethetők meg különbnél különb határok. Van azonban egy kommunikációs csatorna, melyben a prédikátor, egy másik dimenzióban keresi a felismerést, majd az ott megtapasztaltakat igyekszik minél tisztábban közvetíteni a gyülekezetének.

Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy napjainkban hogyan képes a prédikáció úgy megújulni, hogy elérje célját és hatással legyen az emberek életére. Mindezt úgy, hogy lehetőleg egyáltalán ne sérüljön a transzcendencia üzenete, azaz Isten beszéde. Dolgozatom célja megkeresni a választ arra, hogy milyen üzenet lenne a legalkalmasabb a posztmodern ember számára, valamint, hogy HOGYAN közvetítsük minél hatásosabban az isteni beszédet. Azt kutatom, hogy milyen lehetőségei vannak a lelkésznek, ebben a technikailag fejlett világban szocializálódott emberhez szólni, olyan újszerű kommunikációs stratégiák által, amelyek a prédikáció alapvető működtető mechanizmusává kellene váljanak.