Ez a kifejezés uralkodó jellemvonása a mai filozófiai elmélkedésnek, csaknem jelszóvá sűrűsödött kivánalom és program; Tavaszy Sándor szerint, aki legelsőnek és legodaadóbban tárgyalta nálunk az új irányzatot, azelőtt élményei voltak az embereknek, élményt követelt a magyarázótól a tudományos köztudat, most existenciális szempontot, megértést, döntést, ítéletet. Hogy az új jelszónak akkora visszhangja lehetett, azért van, mert a kor egyik — vagy talán a fő uralkodó áramlatát, fejezi ki: az erőteljes valóság-érzéket, amely — valódi vagy álpótlékokon, most nem kutathatjuk — annyira megizmosodott, amíg a külső, természeti valóságon iskolázta magát, hogy most a legfőbb, vagyis az emberre nézve legsürgetőbben megismerni való valósággal: az emberi lét értelmével akar szemtől-szembe szállani, igazi mivoltát megismerni, — ami más és egyszerű szóval azt teszi, hogy az existenciális gondolkozás lényegileg anthropologia, az ember egységes valóságának megértésére való szisztematikus törekvés; és ezzel, nyugodtan lehet mondani, újból az a sokratesi fordulat ismétlődött a gondolkozás történetében, amely mindig bekövetkezik, valahányszor az értelem természetes életrimusa szerint túlságosan ráfelejtkezik a megismerés vágya a külső világra és elfelejti, hogy az igazi probléma az ember számára mégis ő maga, a saját maga existenciája. Ebből a szempontból úgy tűnik föl az új törekvés, mint egy középpontját kereső és ezzel egyensúlyát és kristályosodási pontját az arra rendelt helyen megtalálni remélő ráeszmélés biztató kezdete. Hogy nem egy sarkalatos kérdésre nézve még zavaros a válasza, nem csoda, ilyen szokott lenni a legmélyebbről felbuggyanó forrás vize is, mikor felfakad, de termékenyítő le6z a vize áradása, ha igazán életképes csirákra tudja ráömleszteni s ha természetes alkatuk szerint tudja kidolgozni a megindulásában megnyilatkozó motivumokat.