Bakos István

Bakos István (Gát, 1982) református lelkipásztor a Sárospataki Református Teológiai Akadémián végezte teológiai tanulmányait (2012–2018). Jelenleg a Sajókazai Református Egyházközség (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) lelkipásztora és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem ószövetségi tanszékének doktorandusza dr. Enghy Sándor tanszékvezető egyetemi tanár és dr. Németh Áron egyetemi docens témavezetése alatt. Kutatási területe, az ószövetségi szekunder (népi, „laikus”) vallásos gyakorlaton belüli démonhit elemeinek és hatásainak vizsgálata a jósiási kultuszcentralizációs törekvések nyomán létrejött primer (hivatalos) vallási gyakorlatra.

Contributed content

2021

Ebben a tanulmányban a bűn közösségi dimenziójának bibliai és keresztyén etikai sajátosságait igyekeztem felvázolni néhány, a téma szempontjából relevánsnak tekinthető bibliai szöveg és terminus vizsgálata által. A közösségi bűn fogalmának meghatározása és kritikája elsősorban német talajon valósult meg a világháborút követő politikai, filozófiai, jogi és teológiai viták során. A fogalom lényegét kifejező koncepció, amely szerint az egyén vagy egy kisebb csoport bűneiért, az egész közösség bűnösnek tekintendő, számos nérói cselekménynek adott szabad utat: diktatúrákhoz, haláltáborokhoz, háborús bűnökhöz, koncepciós perekhez és megtorlásokhoz szolgáltatott legitim ideológiai alapot. Érthető tehát, hogy a kollektív bűn fogalmának 20. századi definíciója mind jogi, mind pedig morális szempontból tarthatatlan, ugyanakkor a fogalom mögött megbúvó egyes gondolatok a Szentírástól sem idegenek. A Biblia is tud a bűn következményeinek egész népre való kihatásáról, ugyanakkor ismeretlen számára az a kollektív bűnnel kapcsolatos álláspont, amelyik az ártatlan is bűnösnek nyilvánítja az elkövetett igazságtalanságokért. Tanulmányomban azokat a bibliai és etikai princípiumokat igyekeztem felmutatni, amelyek ahhoz nyújthatnak támpontokat, hogy miként gondolkodhatunk a közösségi bűnt és a kollektív felelősséget illetően.

PublicationResearch article2021Református Szemle 114.3