Repository index

Textele sacre conțin pasaje și revelații care ne poziționează în zona limitelor cunoașterii noastre și ne confruntă cu întrebări inconfortabile. Cât de mult putem înțelege despre acțiunile divine? Când recunoaștem că cunoștințele noastre, hermeneutica noastră meticuloasă, logica noastră bine calibrată și chiar dogmele credinței noastre ating punctul lor final? Un exemplu notabil în acest sens îl reprezintă 1 Petru 3:18–22. De-a lungul istoriei, acest pasaj a fost asociat cu mai multe texte din Noul Testament, iar pentru a înțelege mai bine sensul său original, este necesar să deslușim aceste conexiuni și să ajungem la firul inițial care rămâne distinct și recunoscut în cadrul întregii țesături. În această explorare, ne propunem să urmăm acest fir și să cercetăm posibile interpretări și explicații, pornind de la trei între-bări esențiale: Cine sunt aceste duhuri? Despre ce a predicat Isus în cazul lor? Când a avut loc această întâlnire misterioasă?

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?

Feltételezésünk szerint Jankélévitch megbocsátásfogalmának a helyenként megmutatkozó inkoherenciája összefüggésben van metafizikájának belső ellentmondásaival. A következőkben azt kívánjuk feltárni, hogy vajon megalapozott-e ez az elgondolás?

A feltámadás gondolata számunkra a keresztyén egyházi diskurzusban mindenekelőtt az újszövetségi szövegekhez kötődik, ahol része annak a központi üzenetnek, amelyet az egyház a maga missziója rendjén a világban képvisel. Az újszövetségi könyvek alapvetően kétféle értelemben beszélnek erről a témáról. Egyrészt – és ez a hangsúlyosabb – a Messiás, Jézus Krisztus fel-támadását (vagy feltámasztását) említik, másrészt, ennek mintegy kiegészítéseképpen, szükségszerű következményeképpen szólnak a Krisztusban hívők és nem hívők feltámadásáról. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feltámadás, pontosabban a halálból életre kelés gondolata mint olyan nem volt teljesen újszerűen a pogány világban, sem az ókori zsidóságban.

Philón, aki nem alapított családot, és nagyon közeli kapcsolatban állt a the- rapeutákkal, itt azt a nézetet vallja, hogy az első, „ideális ember aszexuális volt”. A therapeuták életviteléről és kegyességi irányzatukról írt könyvében, a De vita contemplativában azt juttatja kifejezésre, hogy a therapeuta cölibátus és a női therapeuták szüzessége mint létforma és minőség közelebb áll az 1Móz 1- ben leírt – szerinte – ideális emberhez.