Repository index

Dolgozatom a mára már nagy népszerűségnek örvendő érzelmi intelligencia témakörét járja körül. Vizsgálódásom fő célja, hogy felhívja a lelkipásztorok figyelmét érzelmi intelligenciájuk fejlesztésének fontosságára a szolgálatban. Feltételezésem szerint a lelkipásztorok többsége nem számol tudatosan az érzelmi intelligenciával, ezért nem fordít hangsúlyt a fejlesztésére sem. A célom eléréséhez először kvalitatív kutatási módszerként a mélyinterjút alkalmaztam, majd ennek tükrében kvantitatív kutatást végeztem, kiértékelő kérdőív segítségével. Felmérésem célcsoportja az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerületek lelkipásztorai voltak. A két Egyházkerületből összesen tizenkét lelkipásztorral készítettem mélyinterjút. A kiértékelő kitöltésében százhetvenegy lelkipásztor vett részt, amely a két Egyházkerület lelkészeinek több mint húsz százalékát teszi ki.

Mesteri dolgozatom témája az ekkléziogén neurózis. A kifejezés a vallásosság torzult formáira utal, olyan negatív viselkedés- vagy gondolkodásmódra, amelynek hátterében a vallást vélik felfedezni.

Milyen életkörülmények járulnak hozzá ahhoz, hogy valaki vallásos legyen? Fontos-e ebből a szempontból az, hogy kik nevelik fel és milyen módszerekkel, milyen körülmények között? Isten nyújtja a kezét felénk, de ezt a kinyújtott kezet nekünk is el kell fogadnunk. Ez egyes embereknek könnyebben megy, mások nehezebben tudják elfogadni a mindenható Isten létét és jelenlétét. De vajon miért? Mert olyan a természete, a temperamentuma, vagy az élettapasztalatai nem engedik elhinni neki, hogy létezik Isten? Ha valaki vallásos, meglátszik-e ez a mindennapi cselekedetein? Befolyásolja-e hite abban, hogy miként viszonyul szüleihez, barátaihoz, házastársához, egyáltalán abban, hogy milyen emberekkel veszi körül magát? És ha befolyásolja, akkor hogyan, milyen tényezők által? Vagy a mai vallásosság inkább egy „templomi vallásosság”, a hétköznapi életben viszont semmi nyoma sincs?