Repository index
Publication › Visky Sándor Béla › 2010 › Pages: 280A teodicea-kérdés filozófia- és teológiatörténeti vonatkozásait mutatjuk be Platóntól napjainkig, különös tekintettel két közismert filozófus (Kant és Nietzsche), valamint két 20. századi teológus (Moltmann és Sölle) munkásságára.
Publication › Visky Sándor Béla › 2019 › 10 › Pages: 263--280Több milliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát a világban a béranyaipar. Hogyan illeszthető egy ilyen szenvtelen közgazdasági megállapítás a megszülető emberi élet misztériumához? Az alábbiakban röviden ismertetem a béranyaság jelenségét, valamint az ezzel kapcsolatos alapfogalmakat, ennek romániai jogállását és gyakorlatát más országok szabályozásának kontextusában, végül pedig néhány etikai szempontot fogalmazok meg a problémaegyüttesre nézve.
Isten integritása és a keresztyén integritás. Helyes magatartás a Jakab levele szerint, különös tekintettel a Jak 1,2–18-ra
Publication › Kállay Dezső › 2015 › 6 › Pages: 69--81Abból a feltevésből indulok ki, hogy a Jak 1,2–18 olyan koherens egység, amelyben a szerző kifejti levele alapgondolatát. Eszerint a keresztyén integritás Isten integritásából fakad, ezért minden körülmények között meg kell őrizni, és fenn kell tartani azt. Az integritás kifejezés e kettős vonatkozásban azt jelöli, hogy teljes az összhang egy személy (vagy közösség) értékrendje és cselekvése között. Istenről szólva ez abban nyilvánul meg, hogy ő következetesen és maradéktalanul önnön lényege szerint cselekszik (hű önmagához), a keresztyén emberre vagy közösségre nézve pedig abban, hogy tetteit Istenbe vetett hite szabályozza és irányítja. Jakabot követve tehát a keresztyén integritást a keresztyén élet egységeként fogjuk fel, pontosabban: a hit és élet (értsd: életvitel) egységeként, amely konkrétan azt jelenti, hogy a keresztyén az élet minden megnyilvánulásához és az azzal kapcsolatban felmerülő valamennyi kérdéshez hitének megfelelően viszonyul.
Publication › Visky Sándor Béla › 2015 › 108 › 3 › Pages: 277--295Vannak-e egyáltalán keresztény megoldások világi problémákra? – töpreng Dietrich Bonhoeffer, a 20. század erkölcsi gondolkodásának meghatározó alakja egy 1941-es írásában. A kérdés ma még nagyobb súllyal nehezedik az egyházakra, mint háromnegyed századdal ezelőtt. Nélkülözhetetlen kalauz ez a töredékesen is teljes mű mindazok számára, akik nem hajlandók kétes megoldásokkal elfojtani az ember sóvárgó igényét arra nézve, hogy együtt lássa a teremtményt és a Teremtőt, a történelmet és a történelem Urát, a testet és a testté lett Igét.
Publication › Visky Sándor Béla › 2016 › 109 › 1 › Pages: 37--54Feltételezésünk szerint Jankélévitch megbocsátásfogalmának a helyenként megmutatkozó inkoherenciája összefüggésben van metafizikájának belső ellentmondásaival. A következőkben azt kívánjuk feltárni, hogy vajon megalapozott-e ez az elgondolás?
Publication › Visky Sándor Béla › 2017 › 110 › 6 › Pages: 619--631Ez a dolgozat a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az unde malum? kérdésére.