Repository index

The hermeneutics of István Tőkés. Following the First World War, the theological stance of the Transylvanian Reformed Church underwent a significant shift. Faculty members at the Reformed Theological Faculty of Cluj-Napoca embraced a “confessional, biblical, constructive” approach, realigning with core Reformed principles, and subsequently, in 1925, they began to follow Karl Barth’s New Reformed theology. István Tőkés, a New Testament professor at the Protestant Theological Institute in Cluj from 1973 to 1983, was mentored by these teachers. This paper explores the evolution of Tőkés’ hermeneutics and exegesis, particularly influenced by Albert Maksay.

Rezumând atitudinea terapeuților față de bunăstare, putem constata că această comunitate a ridicat la un nivel atât de înalt valorile spirituale, încât a ignorat absolut tot ce aparține vieții zilnice obișnuite. Ei s-au străduit la înmulțirea bo-găției înțelepciunii (par. 16–17, 20) și a valorilor spirituale. În rândul acestei co-munități meditațiile asupra Sfintelor Scripturi, a cărților sfinte proprii, precum și asupra înțelepciunii dumnezeiești (par. 1, 28–30, 67) sunt absolut primordiale, din care rezultă retragerea din lume și disprețuirea totală a bogăției pământești.

A szenvedés titok is. Szenved az istenkáromló és az igaz is. Jézus sem fedte fel annak okát, hogy az a jeruzsálemi ember miért született vakon. Azt viszont felfedte és számtalanszor példázta, hogy mit kell tenni a szenvedőkkel. Aki pedig felkarol bármely nyomorúságba esett embert, abban Isten hatalma cselekszik. Ez a mi felkarolásunk ugyanaz az a felkaroló, vigasztaló, testet lelket gyógyító csodatett, amelyet Isten tett és tesz. Az itt közölt írás, amely egy előadás kibővített és szerkesztett változata, a szkólékobrótosz (σκωληκόβρωτος) néven ismert betegség kérdéskörébe enged betekintés kanonikus bibliai, A Makkabeusok második könyve, Josephus Flavius írásai, a rabbinikus források és a Jób testamentuma apokrifus könyv alapján.

Jób 19,25–27 talán a könyv legismertebb szövegrésze. Ez a perikópa számos alkalommal hangzik el temetéseken, s minden bizonnyal, a halál kérdéséről gondolkodó keresztyének is szoktak róla elmélkedni. Az itt írottak nem kívánják a hit korrekcióját végezni. Mert – rendszeres teológiai megközelítésben – a mindenkori Jób szenvedésből, bűnből, halálból való megváltója ugyanaz: a Krisztus. Ez a tanulmány nyelvészeti-poétikai vizsgálattal törekszik körvonalazni a szöveg jelentését. Egy (akár spontán) szöveg megalkotottságának mikéntje révén is üzen. Mennyivel inkább érvényes ez az írott, hagyományozott, szerkesztett, szövegváltozatában rögzített alkotásra. (Természetesen, fennáll a hibák lehetősége, de azok azonosításáig legyen érvényes a lectio difficilior elve.) E tanulmány tehát Jób azon szavait igyekszik megérteni, amelyek az ő helyreállítójáról szólnak, aki akkor is képes megváltani, amikor már elfogyatkozik a test és a szív.

This study presents the doctrinal environment of the Nicaeno-Constantinopolitanum, including its lost Tomus, mentioned by the synodal epistle of 382, in light of which the Creed’s theology ought to be explained. Despite some lacunae, modern scholarship established links between the West (Rome), the Antiochene council of 379 and the ecumenical council of 381. The Fathers’ attempts to find new methods of expressing a pneumatology based on the threefold ὁμοούσια demonstrate that the consubstantiality was meant to be extended to the Spirit. The Early Church regarded the Nicene Creed as being “the faith” (ἡ πίστις) or “the symbol” (τὸ σύμβολον). The other three formulae (of 381, 433 and 451) were definitions or explanations (ὅροι) of, yet by no means additions to “the ancient faith of the 318 holy Fathers”.

I invite the reader to take a journey into the theological world of two little treatises written by one of the most interesting ecclesiastical figures of the fifth century coming from the Antiochene tradition: Theodoret, Bishop of Cyrus.

A jegyzet fő célja, hogy megismertesse, és lehetőség szerint megkedveltesse a teológusokkal az ókori bölcseletet. Így nem csupán összefoglaló jellegű bemutatásokat tartalmaz – melyeket a szerző jórészt másoktól, a műfajban jártasabbaktól kölcsönzött –, hanem arra is, hogy példákkal, idézetekkel és szövegrészletekkel szolgálja a régi bölcselők közvetlenebb megismerését. Az alapismeretek elsajátítása mellett így abban is segítségére kíván lenni az olvasónak, hogy a nehezebben beszerezhető anyagokat mintegy szöveggyűjtemény-jelleggel elérhetővé teszi.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa az 1922. november 17-én tartott ülésén vetette fel a belmisszió halaszthatatlan kérdésének megtárgyalását, és javaslatot terjeszt elő egy Belmissziói Bizottság megalakítására. Imre Lajos (1888–1974), a gyakorlati teológia tanára szabálytervezetet készített a belmisszió ügyének rendezésére, amelynek 4. pontja szerint a Belmissziói Bizottság elnöke a püspök vagy a főjegyző, s a tagok sorában helyet kap minden teológiai tanár.

A milánói rendelet latin és görög szövegváltozatai, a közösség tulajdonjogának elismerése, illetve a megfogalmazás módja és hangsúlyai tizenhét évszázad távlatából is tanulságosak. Ez tehát a tulajdonképpeni restitutio ad institutionem, ti. nem csupán az intézménynek (ad institutum) történő, hanem legalább annyira az okulásunkra (ad institutionem nostram) szolgáló helyreállítás. Sőt: helyreigazítás. Az egészséges állam–egyház viszony úgy valósulhat meg a jövendőben, ha a jelenkori államhatalom megszívleli a Konstantin-féle restitúciós elveket, a keresztyén Anyaszentegyház pedig nem feledkezik el John Wyclifnek az egyházi javak céljára vonatkozó figyelmeztetéséről: a mindenkori egyháznak elmulaszthatatlan kötelessége, hogy összes javaival Isten dicsőségét szolgálja.

25. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia
Coetus Theologorum
A Kolozsvári Protestáns Teológia konferenciája a Heidelbergi Káté 450 éves jubileuma alkalmából
Díszdoktorkat avattak a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen
A Kolozsvári Protestáns Teológia és a Gyulafehérvári Római Katolikus Kar és Papnevelő Intézet tanárainak szimpóziuma

Amióta bekövetkezett az 1989-es fordulat és ezzel kétségtelenül elkezdődött erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületünk történelmének újabb szakasza, azóta egyre többet beszélünk egyházi jövőképünk szükségességéről a jócskán megváltozott és gyors ütemben folyton változó politikai, gazdasági és szociológiai viszonyok láttán. De vajon mi ösztönöz egyházi jövőképünk megrajzolására? Ezt a kérdést azért kell feltennünk, mert egyházi jövőképünk aszerint rajzolódik meg, hogy mi az ösztönzés forrása.

Negyven évvel ezelőtt hunyt el Imre Lajos, a Kolozsvári Protestáns Teológia professzora, az erdélyi református egyházi élet kiemelkedő személyisége. Gyászjelentőjén kissé különösen hathatott a bibliai versrészlet: „nagy fejedelem esett ma el Izráelben” (2Sám 3,38). Mert ez a termetében kis ember, ez a „kistermetűségébe tömörödött nagyság” úgy élt, tanított, nevelt és írt, hogy sohasem tartott igényt „fejedelmi” címre, tekintélyét kiemelő rangokra. Megbízatásaiban nem a nagyságot és elismerést kereste, hanem a „munka” lehetőségeit és formáit: szerény és törhetetlen szorgalommal, de fejedelmi méltósággal szolgált.

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk, és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái.

Kitüntetések átadása a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának közgyűlésén. Pro Scientia érmével díjazták Bitskey István akadémikust, a bizottság korábbi elnökét és Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét. Pro Cooperatione díjat Buzogány Dezső erdélyi egyháztörténész vehette át, aki több hazai és külföldi kutatási projekt irányítója, létrehozta a Pokoly József Egyháztörténeti Kutatócsoportot.

Ebben a jellemzésben is felfedezhetjük, hogy a törvény szerinti élet, a földi javak megvetése és az elkülönülés, valamint az Istennek szolgáló életvitel együvé tartoznak. A papi, elit jellegű terapeuta létmód pedig az Istenhez menekülés sajátos formája.