Repository index

A tanulmány a Váradi-Biblia megjelenésének 360-ik évfordulójára készült, és a 20 századi magyar Újszövetség-fordítások közül Ravasz László 1971-ben megjelent fordításához fűzött magyarázatait és egyedi fordítási megoldásait vizsgálja, valamint kitér a gyülekezeti bibliaórákon elhangzott Újszövetség-magyarázataira is, amelyek közül részletesebben foglalkozik a Jelenések könyve 17–18-ik fejezeteihez fűzött magyarázataival.

A tanulmány Ravasz László első prédikációs kötetét teszi vizsgálódás tárgyává. A kötet gyűjtemény, a Református Szemlében, a Protestáns Prédikátori Tárban és a Protestáns Szemlében 1903-1910 között megjelent legkorábbi prédikációit, beszédeit, prédikációvázlatait tartalmazza. Ezek beszédek Ravasz Lászlón homiletikában és az igehirdetésben tett első lépéseinek lenyomatai, amelyekben jól kimutathatók a nyugat-európai és az erdélyi mentorok hatásai, és azt is alátámasztják, hogy a liberális teológia talaján áll, miközben új perspektívákat valósít meg a tartalom, felépítés és stílus területén, ezzel maradandót alkot a magyar református igehirdetés terén.

A dolgozat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásának 100. évfordulója alkalmából készült, és a két világháború közötti szövetségi munkát (nőszövetség, férfiszövetség, ifjúsági szövetségek stb.) vizsgálja, különös tekintettel a szociális és diakóniai szolgálatra. A tanulmány azokat a beszámolókat, tudósításokat, cikkeket és elvi megalapozást nyújtó írásokat használja forrásul, amelyek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kiadott Reformátusok Lapjában jelentek meg. Ezekből kitűnik, hogy mennyire nehéz, küzdelmes feladat volt a különféle szövetségek megszervezése, valamint az is, hogy az eredmények csak részlegesnek bizonyultak.

Ravasz László 1903 ősze és 1906 ősze között keletkezett írásai jóval éret­tebbek, és tájékozottabb képet mutatnak a tudományokban. Ebben az időben Nagy Károly teológiai professzor mellett id. Bartók György püspök lesz má­sodik mentora, aki titkárává nevezi ki. Így a teológiai tanulmányokkal párhu­zamosan már kápláni szolgálatot is végez. Ezekben az években dől el benne véglegesen, hogy a teológiát választja az írói vagy filozófusi pálya helyett, és hogy tudományos fokozatot is szeretne szerezni. Ehhez kiváló lehetőséget nyújt az egyévnyi berlini tanulmányút. Ebben az időszakban vallástudományi írásokat közöl, ezek mellett pedig kü­lön érdekességek peregrinációjáról szóló útleírásai is, amelyek a szunnyadó írói tehetségét csillantják fel ismét. A berlini tanulmányok nemcsak a gyakorlati teo­lógia műveléséhez adnak megtermékenyítő impulzusokat számára. Betekintést nyer a németországi belmissziói munkába, és alapvető ismereteket szerez az egyház szociális érzékenységéről.

Örvendek annak, hogy a szórványtéma az egyházi elöljáróság érdeklődésének homlokterébe került, viszont azzal is számolnunk kell, hogy minél felkapottabbá válik, annál több sztereotípia és félreértelmezés tapad hozzá, s ha ezeket nem is fogom mind érinteni, jó néhányat terítékre fogok ajánlani közülük.

Hazai teológiai neveltetésemnél fogva akaratlanul is ahhoz szoktam, hogy nálunk, ha nem is kiélezett, de valamennyire éles különbséget szokás tenni a gyakorlati és az úgymond elméleti teológia, illetve a teológia gyakorlati és elméleti oldala között. Így hát bizonyos fenntartással, rejtett kétkedéssel fogtam hozzá Walter Brueggemann Uttered beyond Fear – Isaiah 43:1–5, Mark 6:47–52 című prédikációjának tanulmányozásához. Bár tudomásom volt arról, hogy Brueggemannt nemcsak egyetemi előadóként és interjúalanyként lehet hallani, illetve olvasni, hanem igehirdetőként is, arra számítottam, hogy olyan szakkifejezésekkel teletűzdelt és a valóságtól a tudományos absztrakció fellegeibe rugaszkodott szakszöveggel lesz dolgom, amelyet csak illemből lehet prédikációnak nevezni, s amely attól lett igehirdetés, hogy történetesen nem egyetemi katedráról, hanem valamelyik templom szószékről hangzott el.

Ez a dolgozat azt kívánja igazolni, hogy Ravasz László filozófusként és esztétaként művelte a gyakorlati teológiát. Igyekszik feltárni gondolkodásának filozófiai gyökerét, hogy tudniillik kik és milyen irányzatok voltak hatással reá, valamint azt is, hogy miként alakította ki filozófiai és esztétikai nézeteit, hogyan képviselte ezeket mindaddig, míg teológiai álláspontja más irányba nem terelte őt.

Az előadás címében kijelölt téma szerint két kérdéskörre fogok összpontosítani. a missziói parancsra és arra, hogy mit jelent ez a presbiteri szolgálatra nézve, és igyekszem úgy beszélni ezekről, hogy minél közérthetőbb legyek, illetve hogy ami elhangzik, az hasznosítható legyen. Ennek ellenére vagy inkább ennek érdekében mégis kénytelen vagyok először az elméleti alapvetéseket tisztázni. Ezután pedig rátérek azokra a szolgálati lehetőségekre, alkalmakra, amikor a presbiter eleget tehet a missziói parancsban megfogalmazott követelményeknek, majd néhány gyakorlati tanácsot fogok felsorakoztatni a lelkész és presbiter közreműködésére vonatkozóan, hogy küldetésünket igazán, ténylegesen tudjuk közösen betölteni.

Mielőtt a Barthi-teológia megkérdőjelezte a retorika jelentőségét a magyarországi református teológiai gondolkodásra, Ravasz László (1882-1975) hangsúlyozta az esztétikai tapasztalat fontosságát a prédikációban. Ebben a dolgozatban az erdélyi és partiumi helyzetet veszem figyelembe, ahol —akárcsak sok más helyen is —általános elvárás, a gyülekezetek részéről, hogy a lelkipásztor szabatosan, közérthető módon, világosan adja elő az igei ta­ nítást. Míg máshol, például Hollandiában felkészületlenségnek tekintik azt, ha a szószékre álló igehirdető előtt nincs ott a végleges formájába öntött prédikáció, amelybe rendszeresen bele-beletekint, addig nálunk helyi sajátosság az, hogy egy erdélyi vagy partiumi gyülekezetben ezt „puskázás”-nak, puszta felolvasás­ nak minősítik még akkor is, ha a lelkipásztor szépen és élvezhetően olvassa fel a hosszú és igényes „műhelymunkával” előkészített igehirdetést.

A XX. Század hajnalán a fiatal Ravasz László újragondolta a magyar református homiletikát. Programját alapvetően az úgynevezett "érték teológia" ösztönzi, amelyet az új-kanti filozófia ihletett. Ebben a cikkben a karácsonyi prédikációinak elemzésével vizsgálom homilétikus módszereit. Megvizsgálom a retorikai helyzetet, a választott bibliai szövegeket, a struktúrát, a tartalmat és a prédikációk illusztrációit. Megállapítom azt, hogy fél évszázaddal később még tanulhatunk Ravasz nézeteiből.

Ravasz László nem érdeklődött a természettudományok iránt. Legalábbis fennmaradt, gazdag életművéből ez derül ki, de nem olvastam sehol olyat a róla szóló és mindmáig hézagos tudományos értékű szakirodalomban, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. Ugyanis számára a tudományos érdeklődés a filozófia–teológia–irodalom köreiben bontakozott ki. Az azonban bizonyos, hogy nem volt természettudomány-ellenes. Azokhoz a témákhoz, amelyekben manapság a természettudományok és a teológia bizonyos képviselőin keresztül sokszor igen heves vitát folytat, higgadtan viszonyult. Tiszteletben tartotta a tudomány eredményeit, őszinte rácsodálkozással szemlélve azokat a tudományos-technikai felismeréseket, vívmányokat és megvalósításokat, amelyek a 20. században bontakoztak ki.

A mai teológiai tudományosságban a missziológia külön tudományterületnek számít, s művelői gyakran úttörő munkát végeznek a különféle missziói elméletek megalapozásában és azok gyakorlati kivitelezésében. A világ összes kontinensét már legalább száz éve szövögeti át egy olyan missziói háló, amely az apostoli kor evangéliumot terjesztő és hitet ébresztő munkáját viszi tovább. Ez a több mint százévnyi idő hasznos felismerések sorozatát munkálta ki a misszió terén, amelyek nemcsak az „idegen népeknek idegen országokba” eljuttatni kívánt evangélium szolgálatának elméleti hátterét építette és gondozta, hanem elvégezte azoknak gyakorlati próbáját is. Ez pedig letisztuláshoz vezetett: bizonyos elméletek kikoptak, mások pedig főleg gyakorlati eredményeik alapján erősödtek meg.

Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az ifjúság megfellebbezhetetlen hevével hozzászóló bölcselkedőről tanúskodnak. A megalapozott ismeretek hiányára azonban van magyarázat. Még maga sem döntötte el pontosan, mi is az, ami tényleg érdekli. Sok mindenről hall az egyetemi előadásokon, sokat olvas, napirenden próbál lenni a világban zajló történésekkel, de kiforrott álláspontja még nincs.

Ford. Fazakas Enikő, Kovács Zoltán, Kun Lajos, Némedi Gusztáv, Oláh Attila. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszéke, Debrecen 2001, 132. old.

Ez a parabolatörténet Anthony de Mello jezsuita atyának egyik „abszurd egypercese”, One Minute Nonsense-e. Két szelet csend közé csúsztatott falatkányi sztoriszerűség, amelyet viszont több ideig lehet és kell emészteni, mint egy lakomai teljes ételsort.

Adorjáni Zoltán: Alexandriai Philón: De vita contemplativa - Tunyogi Lehel. Geréb Zsolt: A kolosséiakhoz és a Filemonhoz írt levél magyarázata - Bekő István Márton. Evangelische Theologie - Balogh Béla

„Egy testvér megkérdezte Pimén atyát: ’Mi hasznosabb, hogy beszélj, vagy hogy hallgass?’ Az öreg azt mondja: ’Aki Isten szeretetéből szól, jól teszi; ugyanúgy az is, aki Isten szeretetéből hallgat.’” Kr. u. 4–5. században az azóta „sivatagi atyáknak” nevezett közösség tagjai relevánsnak minősülnek a mai kor számára is. Történeteiknek, de főképpen mondásaiknak írásba foglalt emléke a Paterikonban, vagy Apophtegmata Patrumban, azaz a szerzetes atyák bölcs szavainak és cselekedeteinek gyűjteményében maradt fenn.

A Váradi Biblia laptükre mutatja, hogy a Szentírás fordításának két hasábba tördelt főszövegét körös-körül más, kisebb méretű betűkkel szedett jegyzet-szigetecskék övezik: a könyvek és fejezetek élén található szövegdobozokba foglalt címfeliratok, és a mindkét függőleges margóra nyomtatott margináliák. Tartalmuk és jellegük szerint a jegyzetek három csoportba sorolhatók: summáriumok, glosszáriumok, és textuáriumok.

A Biblia egy jellegzetes betűvel kezdődik, s ez pedig a B betű, aminek az a jelentése, hogy „ház”. Tágabb értelemben azt jelenti, hogy „otthon”. Így egy kis belemagyarázással úgy okoskodhatunk, hogy a Szentírás ezzel a betűvel mintegy kifejezésre juttatja azt a kegyelmi tényt, hogy Isten mindenekelőtt otthont akar nekünk biztosítani. A festmény központi üzenete az atya ölelésében jut kifejezésre. Közelebbről nézve, jól látható, hogy a bal kéz egy férfikéz. Atyai kéz. Erős ujjai szét vannak tárva – tartani és támogatni, megőrizni és óvni próbál. A jobb kéz pedig egy női kéz. Anyai kéz. Nem erővel fog át, hanem a szeretet gyöngédségével kíván vigasztalóan simogatni. Itt rejlik a „kód”: Istennek – mint szülőnek – a szeretete: egyszerre atyai és anyai szeretet.

Szent Jeromos egyházatya így vall: „Amíg a Szentírás más könyveinek értelmezésében Órigenész mindenki mást fölülmúlt, addig az Énekek Énekének magyarázatával önmagát múlta fölül.” Órigenész úgy jut el az Énekek éneke magyarázatához, hogy előbb végigvezet az Ószövetség fontosabb énekein. „Bizonytalanságban vagyok – vallja be Órigenész – a felől, hány szereplője van a műnek. Imáitok segítségével azonban, az Úr sugalmazása nyomán négy szereplőt vélek találni benne: a vőlegényt és a menyasszonyt, hajadonokat, akik a menyasszonnyal, és ifjak csoportját, akik a vőlegénnyel vannak."

Az emberi gondolkodás, fogalmazási mód, emlékezés (szinte) kötelezően képhez kötött, képszerű, már-már természetszerűen képalkotó. A magyar nyelvünk is a képből származtatja a képzeletet, s ellentmondásos módon, minél inkább képzelünk, képhez kapcsolunk valamit, annál messzebbre távolodunk el attól, amit közmegegyezéssel valóságnak tekintünk. S mikor így fogalmazok, hogy „valóságnak tekintünk”, újból csapdába kerülök, mert a tekintet a kép megragadásának a közege, s ez által újból visszajutok oda, ahonnan kiindultam; oda, hogy: minél képszerűbb vagyok, annál távolabb kerülök az ún. valóságtól. Képletesen (ismét „kép”): a kép kelepcéje a legképtelenebb képzet. Ezt megérteni, nem kis képzeletet igényel.

A Makar(i)ological Introduction to the Book of Psalms. The Notion of Happiness as 'ashrey in the Book of Psalms. The title of this short study is a double allusion: partly to the character of notiondefinition – not so much the scientific purpose as the biblicity is emphasized by using logical as an attribute – and partly to the viewpoint of text-interpretation – the makar(i)oticity of the Psalms-analysis. Nevertheless, the compiler does not offer more than some introductory remarks, suggesting further reflection upon that variously designated something, which concerns everybody and which is most commonly understood as “happiness”.

Mindig az első mondat a legnehezebb. Ezt most olyan természetesen, sallangmentes könnyedséggel állítom, mintha az imént éppen nem az ún. első mondatot írtam volna le. Írás közben az az érzésem, hogy valaki áthajol a vállam fölött, hogy belepillantson írásfélben tekerőző szövegembe.

Minden értelmező kötelezően olvasó is, de nem minden olvasó magyarázó is egyben, bár maga az olvasás némi értelmezéssel jár együtt.

Az általánosan elterjedt exegetikai alapállás a szöveg és értelmezője között, a kettő közötti viszonyulás az utóbbi felől az előbbi felé való hermeneutikai közelítés.

A Jelenések könyve mindmáig a legnehezebben magyarázható bibliai könyv; a „megfejtésére” irányuló emberi erőfeszítések akadoznak, helyenként meg is akadnak. Ezért az Ószövetségből átvett, s az Újszövetség körülményeihez alkalmazott jelek rendszerének feltárása (az apokalipszis ismételt apokalipszise) kulcsfontosságú lehet a szöveg „dekódolásában”.