Repository index

A pojmenika gyakorlása, különösképpen a „coram Deo” vonatkozásában, a szakembereknek, valamint a lelkigondozóknak a felelősségteljes és aktuális viszonyulását tekintve rendszerint kérdések egyvelegét fogalmazza meg avégett, hogy az általuk biztosított kísérés folyamatában a kívánt változás emberi oldalát tekintve optimálisan megtörténhessen. A dolgozatomban elsősorban a Motivációs Interjú, mint lelkigondozói módszer által képviselt és tanúsított lelkiségből fakadó lelkigondozói viszonyulási lehetőséget vizsgáltam. Némi pszichológiai és teológiai reflexió kíséretében egyértelművé vált, hogy azon túl, hogy a segítő szakemberek a változásra vágyó, de egyben ambivalenciában élő személyek belülről fakadó indittatásukat elhőhívják, tehetik ezt Krisztusi attitűd gyakorlásával. Hangsúlyossá vált, azonban, hogy a gyakorlatban megélhető lelkiség egy meghatározó faktora az az emberkép (Menschenbild), amivel a lelkigondozó rendelkezik.

A rabbinikus és a korai keresztény iratok párhuzamosságait többnyire megmagyarázhatjuk a közös gyökereikkel és a közös ellenséggel. Van azonban egy olyan terület, amellyel kapcsolatban a Szentírás semmiféle iránymutatással nem szolgál, ez pedig a látványosságok kérdése, ennek ellenére ugyanazt a bibliai helyet (Zsolt 1,1) használják, amikor a pogány látványosságok ellen érvelnek. Ez lehet egy intenzív eszmecsere eredménye, de visszavezethető egy közös, szóban hagyományozott forrásra is.

A bálványimádásról szóló Misna-traktátus, az Avoda Zara egyik szakasza (AvZar 1:5) azokat az árucikkeket sorolja fel, amelyeket tilos a pogányoknak eladni. Felmerülhet a kérdés, hogy a felsoroltak valóban olyan fontos szerepet játszottak-e a pogány kultuszokban, mint ahogyan azt traktátus sugallja. Más lehetséges magyarázat szerint ezek mind varázsláshoz használt alapanyagok. A tanulmány ezt a két kérdést járja körül, régészeti és irodalmi emlékek alapján.

Teológus éveim előtt lehetőségem volt belelátni lelkészek, gyülekezetek életébe, mivel sokat tevékenykedtem a gyülekezet, az egyház közelében. Főleg teológus korom óta kritikusabb szemmel tekintek a lelkipásztorok és a gyülekezeti elöljárók által végzet szolgálatokra, valamint a gyülekezeti tagok egyházban való mozgásukra. Ez különösen fontos a saját fejlődésem érdekében, hogy lelkészként majd felismerjem mi az, amire különösen oda kell figyelnem és melyek azok a kérdéses, kényes területek a lelkészi szolgálatban, melyek nagy gyakorisággal terítékre kerülnek. Első sorban részletes betekintést nyertem abba, hogy mit jelentett 200 évvel ezelőtt lelkésznek lenni, mekkora felelőssége volt az iskolamesternek az egyházi munkába, az egyházi nevelésben; valamint, hogy a curatorok, egyházfiúk milyen széleskörű és sokoldalú tevékenységeket végeztek és mindez milyen hatással volt a gyülekezeti életre, és az evangélium hirdetésére.

Ez az alapvető teológiai tanulmány a szotériológiai alapjaival foglalkozik az ökumenikus mozgalomban. Az elején, a szerző összeköti a kortárs törekvést a látható egyház egységét az üdvtörténetiséggel.