Repository index

A vallásos nevelésben igen nagy szerepe van a zenének, s különösen a zene legalapvetőbb módjának, az éneklésnek. Kodály Zoltán e megállapítása: „a lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből”, nem kopott meg munkásságának évtizedei alatt, és azután sem.

Ahhoz, hogy tárgyunkról érdemben és távlatosan szóljunk, a felekezeti zsoltáros istentiszteletek gyakorlatának közös alapjaként legalább két sarktételt kell elfogadottnak tekintenünk:
1. A Szentírás – és ezen belül A zsoltárok könyve – kinyilatkoztatott/kijelentett szöveg, amely irodalmi, poétikai, retorikai stb. jegyein túl a fizikai világot meghaladó valóságra irányítja a hívő ember figyelmét, ezért benne nem csupán szellemi-esztétikai befogadás-élményt indukál, hanem alkalmassá válik az Istenhez való beszéd megformálására; az „irodalmi” Biblia-szöveg és annak nyelvi arculata ezért istentiszteleti kifejezésmóddá magasodhat.
2. A különféle keresztény hitrendszerek és felekezetek doktrinális sajátosságainak tiszteletben tartása mellett a Szentírás alapú együttes imádkozásban lehetségessé válik a lelki közösség, amely a keresztyénekben megalapozza és élhetővé teszi az egyházegyetemesség meggyőződését.

Jelen mesteri dolgozat a Marosi Református Egyházmegye 1792-ből származó esperesi vizitációs jegyzőkönyveinek átírására vállalkozik, valamint a jegyzőkönyvekben szereplő adatok, téma szerinti bemutatására, a teljesség igénye nélkül. A mesteri dolgozat egy rövid kortörténeti bevezető tanulmány keretében próbálja elhelyezni az 1792-es időszakot, ezt követően a jegyzőkönyv feldolgozására koncentrál fokozottabb mértékben, mely a forrásszövegekre támaszkodik, amelyek a maguk teljességében bekerülnek a dolgozat főszövegébe.

Az a jelenség, hogy a konfirmációt követően a fiatalság nagyobbik része távol marad a gyülekezeti alkalmaktól és csak a házasságkötést illetve a gyermekáldást követően kapcsolódnak be újra a gyülekezeti életbe, nem magyarázható csupán azzal a társadalmi jelenséggel, hogy tanulmányok miatt más településre költöznek, és így kiszakadnak a gyülekezetből. Ugyanis ott is lenne lehetőség a gyülekezeti alkalmakra. Azon túl, hogy csak a társadalmi változásokban és a személyes hozzáállásban látnánk a probléma okát, vegyük nagyító alá az egyház, az egyházi szolgák felelősségét is. Természetesen az egyéni felelősséget megtartva foglalkoztat az egyház a kísérő személy felelőssége. Ha az egyház vagy a szolgák módszerében komoly hiba van, akkor ezen változtatni kell. A személyes hozzáállást nem nagyon tudjuk befolyásolni, a hitet sem mi osztogatjuk, de ami rajtunk áll, azt szabad felülvizsgálni, és ha kell, akkor korrigálni, a „semper reformari” alapelv mindenképp ezt írja elő.