Repository index

The “Why?” question emerges inevitably whenever a tragedy or trauma happens in our human lives. The case was hardly different in prehistoric times, in the Old Testament, or in Jesus’s era. It is an intriguing question therefore what Jesus’ attitude and approach would have been to such unexpected disasters.

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

Vocation and Mission in the First Three Gospels. Jesus’ calling and ministry was chronologically followed by the vocation and election of the disciples. The calling and election happened in accordance with Jesus’ and the Father’s sovereign will. The story of the disciples’ vocation shows several resemblances with the stories on the calling of the Old Testament prophets, especially with the calling of Elisha by Elijah. The Twelve abandoned their occupations, homes, relatives, in one word everything immediately after the calling. Above all they had to give up their own lives, to share the master’s destiny. The writers of the synoptic gospels with no exception recorded the list of names of the apostles. The number of the disciples is symbolic because Jesus laid claim upon all the twelve tribes of Israel. Through his disciples Jesus gathered God’s old-new people for salvation. Their selection was done out of a larger circle of disciples.

A dolgozat célja elsősorban az, hogy tudatosítsuk, fontos megismernünk társadalmunk tagjait. Elengedhetetlen a lelkészi munka elvégzéséhez, hogy ismereteket gyűjtsünk a mellettünk dolgozókról. Könnyebben megérthetjük gyülekezetünk tagjainak magatartásmódját, ha ismereteink vannak azokról az alapvető személyiségi formákról, melyek bizonyos korcsoportokat jellemeznek. Különböző generációk vesznek minket körül, akiknek életszemlélete eltérő. Ezeknek a különbségeknek következtében sokszor elhamarkodottan ítélkezünk, értetlenkedve figyeljük mindennapi életüket. A dolgozatban éppen ezért arra törekszem, hogy bemutassam azt a nemzedéket, akikkel a lelkészeknek kapcsolatot kell teremteniük.

A Korunk Irodalmi Folyóirat 1970. áprilisi számában megjelent egy dráma. Egy dráma, mely fenekestül felforgatta Erdély csendesnek, háborítatlannak nem mondható, de megszokott életét. Páskándi Géza Vendégség (Dávid Ferenc, avagy: DEUS EST UNUS?) című művéről van szó, melynek bevezető magyarázatában elolvashatjuk, hogy „a történelmi hűséghez csak a leglényegesebb dolgokban ragaszkodott a szerző. Elsősorban a humanista Dávid Ferencnek, a zseniális hitvallónak akart – a maga szerény eszközeivel – emléket állítani.” Nem állíthatjuk biztosan azt, hogy a szerző által írt sorok csupa pozitív véleményt váltottak ki az olvasókból. Ellenkezőleg, nem csak az irodalmi kritikusok véleményét osztották meg, de az Erdélyben élő unitáriusok nyugalmát is felbolygatták.