Repository index

Az alábbi repertórium rövid, de számunkra meghatározó időszakot ölel fel. Köszönhetően az időközben kiépülő intézeteknek, jó kezdeményezéseknek, lelkes fiatal kutatók és restaurátorok munkájának, ma tisztábban látunk, mint három évtizeddel korábban. Nyitva áll a folytatás lehetősége, és ennek eredményeként az első fél évszázadban épített, majd újra felfedezett hangszerörökségünk további növekedése várható.

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit.

Pál apostol mindkét Thesszalonikai levélben hivatkozik az apostoli hagyomány átadására és átvételére. Milyen felvilágosítással szolgálnak ezek a hivatkozások az apostoli tradíció jellegzetes vonásaira nézve? Formailag és tartalmilag mennyiben hasonlított e folyamat a korabeli bölcseleti és vallási irányzatok tanítói gyakorlatához, illetve mennyiben tért el azoktól? Milyen témakörben hivatkozik az apostol a hagyományozás folyamatára? Milyen szerepe van a tradíciónak az igaz hit kialakulásában? Vajon a szóbeli és írásbeli hagyományra történő hivatkozás (2Thessz 2,15) alátámasztja-e a római katolikus egyháznak a tradícióról alkotott felfogását, vagy igazolja-e a protestáns egyházak tanítását? Ezekre a kérdésekre kívánok felelni az első és második Thesszalonikai levél vizsgálata rendjén.

A dolgozat arra világít rá, hogy Jézus hogyan jelenik meg az iszlám hit dogmatikáit és előírásait összefoglaló szent könyvben. A Korán Messiásnak, Isten szolgájának, Prófétának, Csodás jelnek, Igaznak és Áldottnak nevezi Jézust. Ezekről a koráni Jézus-címekről és elnevezésekről elmondható, hogy érzékelhetőek a keresztény és a koráni krisztológia közötti lényeges különbségek is. Ennek a munkának nem elsődleges célja a Biblia valamint a keresztyén hitvallások és Korán tanításának összehasonlítása, csupán bemutatni a Korán által elénk táruló Jézus-képet és ennek a továbbélését a későbbi muszlim hagyományokban. A koráni Jézus képpel való megismerkedésen kívül felfedezhetőek bizonyos kapcsolópontok amelyek segítségünkre lehetnek egy muszlim-keresztyén párbeszédben.

A nézetkülönbségek, a fogalmak tisztázatlansága, az eltérő vélemények olykor olyan nagy vitát idézhetnek elő, olyannyira, hogy azoknak hatását még évszázadokkal később is érezhetjük. Ez történt Augustinus és Pelagius esetében is. Augustinus életét a folyamatos keresés jellemzi, a tévedések és érzelmi zűrzavarok halmazán keresztülverekedve magát, találja meg a helyes utat. Pelagius életét viszont kezdettől fogva a mély kegyesség határozza meg, amelyben nincs helye sem a tévedéseknek, sem pedig az érzelmi zűrzavaroknak. Ez pedig már előrejelzi a kettejük közötti összecsapást.

A keresztyén tanítás egyik alapvető fejezete a Szentháromság. A mai úgymond letisztult formáját azonban hosszas fejlődés előzte meg, amely sokszor nem volt mentes a tan körüli vitáktól és a különböző értelmezésekből fakadó tévtanításoktól sem. Dolgozatunkban ennek a tanbeli fejlődésnek az egyik fontos állomását szeretnénk röviden ismertetni. Miután a 3-4. századi szentháromság-vitákat lezárja a 381-es konstantinápolyi egyetemes zsinat, Augustinus is összefoglalja a kappadókiai atyák által kidolgozott, és a zsinat által nyugvópontra jutott, a már bevett szentháromságtant. Augustinus természetesen a maga sajátos stílusában értelmezi a Szentháromságot. Szentháromságtanának bemutatására egy különálló, tizenöt könyvből álló korszakos teológiai–filozófiai értekezést írt, a Szentháromságról címen. A nagyszabású mű nemcsak a dogma összefoglalását nyújtja az olvasó számára, hanem bizonyságot tesz Augustinus szellemi nagyságáról is.