Repository index

A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról.

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.

Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.

A lélek zavarba ejtő korporalitásával nem csupán az Újszövetségben, hanem a görög filozófiában, a görög irodalomban, és az ógörög sírfeliratokon is találkozhatunk. Tanulmányunkban feltérképezzük a különféle antik filozófiai iskoláknak, a görög irodalomnak, valamint az ógörög sírszövegeknek a „lélek materialitásával” kapcsolatos meglátásait és elképzeléseit, ezeket összevetjük az újszövetségi elképzelésekkel, majd levonjuk a szükséges következtetéseket.

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.

Kelet-Európa egyházainak közelmúltját kutatva sokszor távolinak tűnő dolgokon keresztül ismerünk önmagunkra, míg közvetlen közelünk­ben inkább azt látjuk meg, ami megkülönböztet minket ezektől a dolgoktól. Néha titokzatos alakok bukkannak fel előttünk, máskor pedig ismert közsze­replők eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert tetteiről hullik le a lepel, s mindez új megvilágításba helyezi a régi dolgokat. Mintha csak Leszek Kolakowski mondása igazolódna be, miszerint a történelem nem tanít sem viselkedni, sem sikeressé válni, viszont elmondja, kik is vagyunk valójában.

Epigramjaiban Nazianzoszi Gergely időről-időre beszél a halottakról, mint alvókról. Ebben a tanulmányban megvizsgáljuk a jól ismert halálos áldozatok görög-római és bibliai hátterét, és arra a következtetésre jutunk, hogy a halál alvása Gergely használatában nem más, mint egy eszkatológiai szempontból semleges irodalom.

Ebben a tanulmányban majdnem húsz sírfeliratot1 mutatunk be a Kr. e. 4–3. és a Kr. u. 3–4. század közötti időszakból. Ez valójában csupán egy nagyon szerény mintavétel, ám még ez a szerény mintavétel is elég ahhoz, hogy ne csupán a képzetek és motívumok sokfélesége és gazdagsága lepjen meg bennünket, hanem a különféle képzetek egymás melletti és egyidejű létezése, illetve a képzetek és motívumok századokon átívelő továbbélése is.

Az előadás először a gazdaság lényegét világítja meg. Miről beszélünk, amikor a gazdaságról szólunk? Másodszor a gazdaságban tapasztalható fejlődésre tér ki. Úgy tűnik, senki sem tudja igazán, hogyan is működik a gazdaság. Valami autonóm történéssel állunk szemben, vagy korlátozható jelenséggel van dolgunk? Végül néhány konkrét tanácsot ad a szerző arról, mi is a teendőnk keresztyénekként a mai gazdasági folyamatban