Repository index

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek.

A helyi gyülekezetek vizitációja során a bizottság egy sor kérdést intézett a helyi lelkipásztorhoz és a gyülekezethez. Az erdélyi református egyházban csak a 17. század végéről maradtak fenn az egyházmegyei vizitáció során rendszeresített kérdőpontok. Bár korábbi adataink nincsenek a vizitáció e részleteiről, mégsem lehet kizárni a kérdések korábbi megjelenését, mivel őseink európai mintára szervezték meg az egyházat, és európai gyakorlatot követtek sok más tekintetben is. Tehát amikor elérkezett a vizitáció napja – írja Wilhelm Zepper – az egész gyülekezetnek össze kellett gyűlnie az ellenőrző bizottság előtt, amely a helyi lelkészt nemcsak igehirdetési tevékenysége felől kérdezték ki, hanem teljes lelkipásztori tevékenységéről.

A tartományi zsinat, vagy a felügyelők gyűlésének gyakoriságára nézve Zepper azt mondja, hogy évente egy gyűlés elég, de ha a tartomány egyházközségeinek halasztást nem tűrő ügye szükségessé teszi, hogy azt a szokásosnál korábban megrendezzék, ez esetben értesíteniük kell a hatóságot, hogy rendkívüli módon és határidő előtt írjon a felügyelőknek. A gyűlésre alkalmasabb hely nem is lehet a fejedelem vagy a tartomány legfőbb hatóságának a tanácsterménél. Így a zsinaton jelen lehet a hatóság is, mint akit Isten rendelt az egyház fenntartójául és őrzőijéül. Az ülés vezetőjének feladata: imádságot mondani, összegyűjteni a szavazatokat, kapcsolatot tartani a hatóság és a felügyelők között, gondoskodni, hogy a zsinat határozatait kellő rendbe rakva és formába öntve jegyzőkönyvre vegyék, ezt mindenkivel aláíratni, és külön-külön mindenkinek átadni, hogy elvigyék egyházközségeiknek.

Az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi szerkezete sok hasonlóságot mutatott a nyugat-európai református egyházi modellel, amelynek intézményei – a presbitérium kivételével – már a 16. század közepén létrejöttek Erdélyben. A presbitériumok felállításának elmaradását főként az magyarázza, hogy az erdélyi az erdélyi társadalom nem a polgári demokráciára épült, egy meglehetősen feudalista rendszerre, következésképpen a társadalom alsó rétegei nem befolyásolhatták sem a helyi közösségek, sem pedig az ország irányítását. Ezért a presbitériumot mint nyugati demokratikus egyházi intézményt nem lehetett beépíteni egyházi kormányzatba. Így az egyházi kormányzat legalacsonyabb szintje a classis vagy dékánság (synodus specificis) zsinata volt, amelyet a dékán (nyugaton: felügyelő) vezetett.

A címünkben megjelölt két szó ritkán kerül ilyen közel egymás mellé a szakirodalomban. Ez a dolgozat lényegében arra irányul, hogy feltárja és bemutassa. mi a jelentősége e két fogalom összekapcsolódásának, tehát arról szól, hogy a csoportdinamikai tapasztalatokat miként lehet alkalmazni a gyülekezetépítés kontextusában.

Munkám során tehát főképpen a jegyzőkönyv anyagainak a tanulmányozására és tematikus rendszerezésére szorítkoztam. Igyekeztem az izgalmasabb bejegyzéseket részletesebben, egyeseket akár szóról-szóra közölni, míg a kevésbé nagy jelentőséggel bíró eseteket csak vázlatosan megemlíteni. Végig ott volt a szemem előtt a kérdés, hogy vajon miként éltek a XIX. század közepén a gyülekezeteinkben élő hívek, és milyen kérdések, nehézségek vagy örömök voltak, azok, amik foglalkoztatták őket.

Jelen dolgozat célja a szilágyi traktus 1795 – 1796 közötti egyházi vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása és elemzése. A magyar protestáns egyháztörténet egy olyan szegmensébe enged betekintést ez a dolgozat, amely mindeddig elérhetetlen volt a tisztelt olvasó számára. Az esperesi vizitációs jegyzőkönyvek bevezetik az olvasót az említett egyházmegye és az azt alkotó gyülekezetek életébe, feltárva azok adminisztratív, fegyelmi és gazdasági állapotát, valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb mozzanatokat.

Dolgozatomban a kooperatív módszerrel dolgoztam fel és mutattam be néhány óratervet a 32. káté kérdés-felelethez. Ennek a módszernek a lényege a közösségen, a csoportdinamikán, az egymástól való tanuláson van. Tapasztalatok szerint ez hozzájárul ahhoz, hogy egymást építsük, nem csak ismeretünkkel, hanem lelki életünkkel, hitünkkel is.

A munkámat három nagy részre osztottam fel a jobb átláthatóság érdekében. Az első nagy részben egy történeti áttekintéssel kezdtem, amely betekintést nyújt az adott kor reformátusainak életébe is. Betekintést nyerhet az olvasó az egyházmegye kialakulásába, nehéz korszakaiba, továbbá tisztázni fogom a Szilágyság kettős helyzetét is, hogy miért tartozhatott részben az erdélyi részben a tiszántúli egyházkerülethez. A dolgozatom második nagy részében a szilágysági vizitációs jegyzőkönyv elénk tárt adatait ismertetem. A munkám harmadik nagy részeként tárgyalom a Szilágyi traktus 1793-1794-es vizitációs jegyzőkönyveinek átírt anyagát.