Repository index

A helyi gyülekezetek vizitációja során a bizottság egy sor kérdést intézett a helyi lelkipásztorhoz és a gyülekezethez. Az erdélyi református egyházban csak a 17. század végéről maradtak fenn az egyházmegyei vizitáció során rendszeresített kérdőpontok. Bár korábbi adataink nincsenek a vizitáció e részleteiről, mégsem lehet kizárni a kérdések korábbi megjelenését, mivel őseink európai mintára szervezték meg az egyházat, és európai gyakorlatot követtek sok más tekintetben is. Tehát amikor elérkezett a vizitáció napja – írja Wilhelm Zepper – az egész gyülekezetnek össze kellett gyűlnie az ellenőrző bizottság előtt, amely a helyi lelkészt nemcsak igehirdetési tevékenysége felől kérdezték ki, hanem teljes lelkipásztori tevékenységéről.

A tartományi zsinat, vagy a felügyelők gyűlésének gyakoriságára nézve Zepper azt mondja, hogy évente egy gyűlés elég, de ha a tartomány egyházközségeinek halasztást nem tűrő ügye szükségessé teszi, hogy azt a szokásosnál korábban megrendezzék, ez esetben értesíteniük kell a hatóságot, hogy rendkívüli módon és határidő előtt írjon a felügyelőknek. A gyűlésre alkalmasabb hely nem is lehet a fejedelem vagy a tartomány legfőbb hatóságának a tanácsterménél. Így a zsinaton jelen lehet a hatóság is, mint akit Isten rendelt az egyház fenntartójául és őrzőijéül. Az ülés vezetőjének feladata: imádságot mondani, összegyűjteni a szavazatokat, kapcsolatot tartani a hatóság és a felügyelők között, gondoskodni, hogy a zsinat határozatait kellő rendbe rakva és formába öntve jegyzőkönyvre vegyék, ezt mindenkivel aláíratni, és külön-külön mindenkinek átadni, hogy elvigyék egyházközségeiknek.

Az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi szerkezete sok hasonlóságot mutatott a nyugat-európai református egyházi modellel, amelynek intézményei – a presbitérium kivételével – már a 16. század közepén létrejöttek Erdélyben. A presbitériumok felállításának elmaradását főként az magyarázza, hogy az erdélyi az erdélyi társadalom nem a polgári demokráciára épült, egy meglehetősen feudalista rendszerre, következésképpen a társadalom alsó rétegei nem befolyásolhatták sem a helyi közösségek, sem pedig az ország irányítását. Ezért a presbitériumot mint nyugati demokratikus egyházi intézményt nem lehetett beépíteni egyházi kormányzatba. Így az egyházi kormányzat legalacsonyabb szintje a classis vagy dékánság (synodus specificis) zsinata volt, amelyet a dékán (nyugaton: felügyelő) vezetett.

A szimbolikus interakcionalizmus-deviancia elméletének talaján kidolgozott minősítési vagy címkézési elmélet Jézus-kutatásra néző hasznosíthatóságát már az 1980-as évek végétől felvetették. Az evangéliumok lapjain ugyanis számos vád hangzik el Jézus ellen, amelyeknek értelmezéséhez hasznos keretet nyújthat a címkézési elmélet. E tanulmány áttekinti a Jézus ellen elhangzó vádakat, majd részletes elemzéssel a Belzebubbal való szövetség vádja felé fordul.

Dolgozatomban olyan egyházi köntösbe öltöztetett népi szokásokat szeretnék felkutatni, amelyek akár még napjainkban is, vagy a közelmúltban, életben voltak a magyarság körében. Három témakörhöz kötődő babona csoportot szeretnék bemutatni. Ezek a következők: Az első a terhesség-, születés- és keresztelés témaköréhez tartozó babonák. A második a lakodalom témaköréhez tartozó népi szokások és hiedelmek. A harmadik pedig a temetés rítusa köré csoportosuló kialakult népi szokások.

Dolgozatunk Káin és Ábel értelmezéstörténetét dolgozza fel, a kezdetektől napjainkig, és mellette két dramaturgiai recepcióval egészül ki. Célkitűzésünk az volt, hogy megállapítsuk a nagy paradigmákat és az általuk született értelmezési variánsokat a történet főbb motívumairól. Emellett arra voltunk kíváncsiak, hogy a teológiai vonal mellett milyen értelmezések születtek a drámai feldolgozásokban, s ezáltal kimutatni a kölcsönhatási viszonyokat teológia és szépirodalom között. Dolgozatunk vizsgálata hozzájárul a teológia mai nagy kérdésköréhez: a testvérháború teóriájához. A téma boncolása során jobban megértjük történelmünk alakulását, valamint elmélyültebb tudást szerzünk a köztünk lévő összetett, testvérségi viszonyokról.

A dolgozatom célja a 'Sátán' fogalmának, tevékenységének és szerepének értelmezése a Szentírásban.

Órigenész olyan személyisége az egyháztörténelemnek, aki akkor és ott próbált tenni egyházáért, azt próbálta megvédeni a tévtanításoktól. Olyan maradandó hagyatéka van, amely megkerülhetetlen, hiszen számos teológiai nézet és irányzat alapul vette az ő nézeteit és gondolatait. A gnoszticizmus előretörésének korában próbálta megvédeni a teológiát a filozófiai befolyásoltságtól, és arra törekedett, hogy a teológiában valamely tant azért lehessen igaznak tartani, mert maga a Szentírás és nem valamelyik filozófus tanítja azt. Szerencsétlenségére kortársai közül nem akadt vitapartnere, aki az ő szintjére emelkedve vitába szállt volna vele egyes problémák és tanok tisztázásában. A Sátánról és a démonokról szóló tanítása miatt sok bírálat érte. Elsősorban azt próbálták rábizonyítani, hogy magát a Sátánt is üdvözíteni akarja. Jelen dolgozatban ezt a kérdést is megvizsgáljuk.