Repository index

A „russzkij mir” („orosz világ”) egy képlékeny eszme, amely Ukrajna orosz inváziójával került a figyelem középpontjába mint a háború ideológiai alapja. A fogalom jelentése, vagy legalábbis annak publikus meghatározása, változásokon ment keresztül. Míg megfogalmazása szakaszában a nyelvi-kulturális határokon átívelő orosz közösség eszméje ártalmatlannak tűnt, addig a 2000-es évektől – Putyin hatalomra kerülésével, illetve az Orosz Ortodox Egyház [OOE] által eszközölt jelentésmódosulás nyomán – a „russzkij mir” az orosz birodalmi eszmék foglalata és eszköze lett. A tanulmányban az „orosz világ” jelentéseit, a fogalom jelentésváltozásait tekintem át, és annak vallási vetületét, a „Szent Rusz” képzetét tárgyalom. Ezt követően kitérek Kirill pátriárka diskurzusára, amely az „orosz világ”, illetve a „Szent Rusz” ideológia fogalmi rendszerével legitimálja Oroszország Ukrajna elleni háborúját. Végül ortodox teológusok 2022-es elítélő nyilatkozatát ismertetem az „orosz világról”.

Az erdélyi református egyház a trianoni békeszerződés után egy teljesen új, addig soha nem tapasztalt helyzetben találta megát. Az impériumváltást követő években azonban elindult egy eszmei útkeresés nemcsak az irodalom és a közélet terén, hanem az egyház életében is. Az erdélyi magyar értelmiség ezen útkereséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a korabeli református egyház vezetői, teológiai tanárai és lelkipásztorai, akiknek elmélkedéseik, gondolataik ma is jelentős tartalommal és hatással bírnak. Jelen tanulmány célja az volt, hogy feltárja ezeket az 1920 és 1944 között megjelent kiadványokat egy eszme- és egyháztörténeti keretbe foglalva és időrend szerint ismertesse a korabeli református értelmiség nemzetszemléletét.

Amikor 1905-ben Max Weber legismertebb munkája, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme megjelent, aligha volt véletlen, hogy a szerző a protestáns etika legfontosabb jellegzetességeit a kálvinizmusban találta meg. Természetesen fogalmazott úgy, hogy a régi protestáns etika és a kapitalizmus szellemének fejlődése közötti viszony vizsgálatában Kálvin, a kálvinizmus és más puritán szekták alkotásaiból fogunk kiindulni.

Az Exodus 4,24–26 egyike azoknak az ószövetségi történeteknek, amelyek a mai bibliaolvasóban kérdések sorozatát indítják el. Ez a rövid epizód egy félelmetes Isten képzetét tárja elénk, aki látszólag minden ok nélkül tör rá a néhány sorral előbb komoly feladattal megbízott Mózesre azzal a szándékkal, hogy megölje őt. Sem ez az epizód, sem annak közvetlen kontextusa látszólag nem ad magyarázatot erre a szokatlan isteni megnyilvánulásra. Ez a tanulmány amellett érvel, hogy e történet eredeti formája a 4,19.24-26 versekből állt, s Exodus 2,23a közvetlen folytatása lehetett. Eszerint az Ex 4,19.24–26 eredeti értelmét nem az aktuális összefüggésben, hanem az Ex 2 kontextusában kell keresnünk. Az ókorban (az Ószövetségben is) jól ismert „életért életet adj” elvet képviselő bűnarányos büntetési forma, az úgynevezett talió-törvény értelmében Mózesnek az életével kellene fizetnie az elkövetett gyilkosságért.

A Szentírás két alapténye, a teremtés és a megváltás leírásában számos olyan helyzet: esemény, találkozás olvasható, amelyekre nincs emberi magyarázat, amelyeknek nincs kikövetkeztethető oka, amelyekben nem fedezhető fel semmilyen következetesség. Ezek a köznyelv és -gondolkozás szerint véletlenek, a filozófia pedig sorsszerűségnek nevezi. A természettudósok törvényszerűségeket állapítanak meg, de be kell vallaniuk, hogy olyan kozmológiai események is lejátszódhattak, amelyekre nincs magyarázat. A történészeket nem annyira az esetlegesség (események, találkozások egybeesése) érdeklik, mint inkább azoknak következményei, s nem felelnek arra a kérdésre, hogy mi lett volna, ha… – teljesen jogosan.