Repository index

Tineretul de astăzi se confruntă cu o criză a identității valorilor, fără a fi vinovat pentru aceasta. Cei responsabili de educația și îndrumarea lor, cum ar fi părinții, dascălii, clericii și îndrumătorii spirituali, și-au pierdut orientarea spirituală, preferând adesea siguranța în locul mântuirii. În societatea actuală, se observă o predominanță a răului explicată prin prisma mentalității evoluționiste susținute de știință. În acest context, cuvintele din Sfânta Scriptură și apelul către Dumnezeu par a fi fără rost. Răul este adesea redus la încălcări ale normelor etice, explicate printr-un raționalism care justifică urmarea pasiunilor personale. Abaterea de la calea corectă trasată de Părinții Bisericii, precursorii pedagogiei moderne, a dus la o pierdere a valorilor fundamentale ale creației divine. Este esențial să redescoperim fundamentul creștin al pedagogiei și orientarea spirituală pentru a remedia această situație.

Acest scurt studiu aduce în atenție evoluția predării și practicii muzicale în cadrul colegiului unitarian din Cluj în perioada secolelor XVI–XIX. De la interdicția instrumentelor muzicale și a cântatului indecent la permisiunea treptată a practicii muzicale în incinta colegiului și introducerea predării muzicii, evoluția reflectă schimbările sociale și culturale din acele vremuri. Muzica a devenit, în cele din urmă, o parte acceptată și chiar integrată în viața colegiului, marcând o tranziție importantă în percepția și practica muzicală în colegiul unitarian din Cluj și comunitatea unitariană din Transilvania.

Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.

A magyar peregrinusok 17. századi héber nyelvű köszöntőversei feldolgozására vállalkozó kutatás részeként most három verset ismertetünk részletesen. Martonfalvi György, későbbi nagyváradi majd debreceni professzor és két tanítványának a hollandiai Franekerben írt carmina gratulatoriáját elemezzük, amelyek révén betekintést nyerhetünk a korabeli egyetemjárás közegébe, a szerzők és címzettek viszonyára, a héber nyelv magyarországi és hollandiai ismeretébe és oktatásába, a szerzők héber nyelvi és költészeti készségeibe. A versek most először kerülnek a nagyközönség elé 17. századi keletkezésük óta.

A nemrég egyházkerületi tulajdonba visszakerült iratok között található Zilahi Sebes János és Bodola János maguk mentségére írt levele. Jelen forrásközlésünkben Zilahi Sebes János levelét adjuk közre. Hosszú, 26 oldal terjedelmű levélben védte meg Endemann könyvét, közvetve pedig magát is, és mutatott rá a vád megalapozatlanságára. Levele számos érdekességet tartalmaz. Amint az üggyel kapcsolatos iratokból és Zilahi leveléből is kiderül, az ügy kirobbanását Endemann Sámuel rendszeres teológiai tankönyve okozta.

Ez a könyv tulajdonképen kísérlet, amelyet eredetileg egy gyakorlati szükség váltott ki. A kolozsvári teológiai fakultás egyik módszeres értekezletén merült fel az a gondolat, hogy a teológiai hallgatók számára szükséges lenne gondoskodni arról, hogy teológiai tanulmányaik és az egyház jelen élete kérdései között a kapcsolat világosabban álljon előttük, hogy azok, akik a teológiai tanulmányok folyamán megismerkednek az Ige szolgálatának alapvető követelményeivel, lássák azt is, hogy ez a szolgálat milyen feladatokat állít eléjük abban az egyházban, ahol szolgálnak, annak mindennapi életében, a világban elfoglalt helyzetében s azokban a gyülekezetekben, ahol az Igét hirdetniök kell.