Repository index

Bármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából. 

Dolgozatom témája az ifjúsági munka hatékonysága és akadályai a zilahi és szilágysomlyói református egyházmegyék gyülekezeteiben. A kutatásom során először megvizsgáltam a serdülő- és fiatalkorúakat fejlődéslélektani, csoportdinamikai, társadalmi és ekkléziológiai szempontból, hogy teljesebb képet alkossak a szóban forgó korosztállyal kapcsolatban. Ezt követően a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegyék lelkipásztorai által kitöltött kérdőívek eredményeit dolgoztam fel, és következtetéseket vontam le. A kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy a két egyházmegyében az ifjúsági munka fontos helyet foglal el a lelkipásztorok szolgálatában, és a fiatalok között végzett missziónak viszonylag egységes célkitűzései vannak a megkérdezett gyülekezetekben (evangélizáció, közösség építése). Ugyanakkor szükséges a gyülekezet és az ifjúsági csoport találkoztatása, hogy megvalósulhasson az a valódi közösség, amit az elméleti részben is tárgyaltam.

Az első fejezetben a médiaelméleti alapismereteket mutattam be, hiszen ez elengedhetetlen a továbbiakban ahhoz, hogy összefüggéseket keressük és kapjunk a médiatermékek fogyasztása és a fogyasztók magatartása között. A második fejezetben a média és a befogadó közönség viszonyáról írtam, különböző hatáselméleteket bemutatva. A harmadik részben a tömegmédia átalakulását mutattam be, hiszen napjainkban nem csak írott sajtó létezik és nem csak a professzionális újságírók osztanak meg tartalmakat. A negyedik fejezetben bemutattam, hogyan kerül a médiával kapcsolatba az egyén, hogyan kerül a hatása alá, milyen kommunikációs struktúrák mentén szerveződnek meg a kommunikációs erőforrások. A dolgozatom ötödik részében az etika és a média viszonyát vizsgáltam. A hatodik részben az erdélyi magyar történelmi egyházak és a média viszonyával foglalkoztam.

Jung egy ízben a következő zavarba hozó kérdést tette fel: „Ha egy teológus tényleg hisz Istenben, milyen hatalom nevében állítja, hogy Isten nem képes az álmok útján szólni?” Csakugyan, állítható-e komolyan, hogy Isten ma is feddhet, inthet, buzdíthat az álmok által? Érdemes-e odafigyelni álmainkra, vagy az teszi jól, aki reggelre – mint az éjszaka ki tudja, honnan előbugyogó zagyvaságait – elfelejti ezeket? Továbbá: segítenek-e az álmok az élet válsághelyzeteiben, például a gyász feldolgozásában? Ebben a tanulmányban sok álompéldával – köztük személyesekkel is – a téma klasszikusaira és természetesen a Szentírásra támaszkodva, ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni.

Ez a rövid tanulmány a siratóénekek rendszerezése és formai kapcsolatuk tekintetében fogalmazott meg néhány észrevételt. A siratóénekek mint a gyász kifejezési formái, ha nem is jelentős mértékben, de egyaránt megtalálhatóak az Ószövetség történeti, prófétai és tanítói könyveiben, tehát szorosan hozzátartoznak az ószövetségi zsidó nép történelméhez. Az általunk használt kutatási eredmények a következőre engednek következtetni a qínáh-strófával kapcsolatban: az ószövetségi irodalomban megtalálható két dávidi gyászének nem szolgáltat példát arra, hogy a siratóénekek formái a korábbi keletkezésű gyászénekek formáit követik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a qínáh-strófának prófétai irodalomban való használata nem a zsidó gyászénekek formájára vezethető vissza, csupán azt, hogy ezt az Ószövetség anyagából egyértelműen nem lehet kimutatni.

Ebben a témában már tartottam egypár előadást, s ezek tapasztalatai alapján három előzetes megjegyzést teszek. Először: A hallgatóság csupán arra a kérdésre várja a feleletet, hogy politizáljon-e az egyház és a lelkipásztor, vagy sem. Ezt én sem fogom kihagyni, de szem előtt tartom, hogy a politikum a közéletnek csupán egyik mezője. Másodszor: Lesznek olyan mondataim, amelyek nem valamelyik egyház – például az Erdélyi Református Egyház – álláspontját tükrözik. Harmadszor: Ebből következik, hogy az elmondottakkal lehet szabadon vitatkozni.

A név szláv eredetű, bányái viszont az ókorig nyúlnak vissza. Egyesek szerint a rómaiak
Centum Putei vagy Caput Bubali névvel illették. Komolyabb bányászat csak a törököknek a Temesi Bánságból való kiűzetése után kezdődött, mikor Mercy Florimund Tirolból és Csehországból telepített ide bányászokat. Ennek nyomán a település oly gyorsan fejlődött, hogy 1927-ben már Krassó vármegye fővárosa lett.

Kányádi Sándor 1929-ben született az erdélyi Nagygalambfalván, földműves családban. Középiskolás éveiből hármat a székelyudvarhelyi református Kollégiumban, egyet a Római Katolikus Főgimnáziumban végzett, majd négy éven keresztül a Fémipari Líceumba járt. 1950-ben költözött Kolozsvárra, ma is ott él. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult irodalmat. Ezt követően versírással, többek között gyermekversek írásával, verseinek kiadásával, műfordítással foglalkozik. Több folyóiratnál dolgozott, évtizedeken keresztül. Meghatározó témái a politika és a vallás, csakúgy, mint a személyes értékek és a szeretet, az eszkatológia vagy a reménység.

A fent említett folyamatok ma heveny módon jelentkeznek európai társadalmunkban: tanúi vagyunk a keletről nyugatra történő etnikai áramlásoknak, a migrációnak, érdekeltek vagyunk ennek következményében, a szórványosodásban, és a keresztyén egyház egyik legfontosabb kérdését, a missziót érintik. A népek, népcsoportok, az egyének vándorlásával az eszmék is behatolnak, az egyház és hívő tagjai is ütköznek a más nem keresztyén vallásokkal. A kelet– nyugati áramlásnak a migráció és a szórványosodás esetében külső okai voltak, a misszió esetében belsők.

Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.

A csupán emberi látás azt érzékeli, hogy jó évtizeddel ezelőtt új idők köszöntöttek be hozzánk. Az új időkkel megnyíltak a külső hatalmi beavatkozással önkényesen lezárt zsilipek, s a lelkipásztori szolgálatra felkészülni óhajtó ifjaknak nagy csoportjai „árasztották el” a Teológiát. Ők már más generáció. Ők immár jó tíz éve, azaz zsenge ifjúkoruktól fogva az új idők neveltjei. Őket már az új idők formálták: a szabadság. Az a szabadság, melyről a többet tapasztaltak és ez által idősebbek, tudják, hogy sok tekintetben viszonylagos; sőt azt is látják, hogy ez a szabadság olykor már szabadosság a mindenkinek egyéni jog szerint minden lehetséges elv alapján.

Az újrainduló folyóirat első számában szükségesnek tartom tisztázni a „Teológia és közélet” rovat elnevezését, illetve azt, hogy milyen közlemények kerülnek ide. Főleg a „közélet” jelentésköre szorul magyarázatra.

Amint a címben kifejezett gondolattal szembenézünk, az első kérdés, amely bennünk felmerül, az: van-e egy református társadalom a református egyházon kívül, és ha van, milyen viszonyban van akkor a társadalom és az egyház? Az egyház merőben más minőségű közösség, mint a társadalom, ennélfogva a kettőt nemcsak szembe lehet állítani egymással, hanem az egyház más és magasabb minőségénél fogva és éppen az egyház fogalmából kiindulva, lehet a reformátusnak nevezett társadalom társadalomfeletti feltételeiről beszélni. Ezek a kritikai szempontok már elégségesek arra, hogy a címben kifejezett gondolatot egyszerűen és világosan kifejtsük.

Amint a címben kifejezett gondolattal szembenézünk, az első kérdés, amely bennünk felmerül, az: van-e egy református társadalom a református egyházon kívül, és ha van, milyen viszonyban van akkor a társadalom és az egyház? Az egyház merőben más minőségű közösség, mint a társadalom, ennélfogva a kettőt nemcsak szembe lehet állítani egymással, hanem az egyház más és magasabb minőségénél fogva és éppen az egyház fogalmából kiindulva, lehet a reformátusnak nevezett társadalom társadalomfeletti feltételeiről beszélni. Ezek a kritikai szempontok már elégségesek arra, hogy a címben kifejezett gondolatot egyszerűen és világosan kifejtsük.

Az a kérdés, mellyel foglalkozni akarunk, a modern nevelés egyik legnagyobb kérdése. Talán épen azért úgy elméletében, mint gyakorlatában a legellentétesebb nézetek és gyakorlatok merülnek fel. Mindenkinek van «elmélete» vagy, ha az nincs, azt pótló «tapasztalata» az ifjúság gondozásának módszerére, s ennek a sok, egymást váltogató, de összefüggéstelen véleménynek tulajdonitható, hogy a dolog nincs megoldva. Magának az ifjúsági munkának vagy az ifjúság gondozásának célját is ellentétesen jelölik ki az erre irányuló mozgalmak. Az egyházak vallásos irányban foglalkoznak az ifjúsággal; az értelmi nevelés az ifjúság különböző rétegeinél különbözőkép nyilvánul.

A fiatalok Istenképének kialakulását meghatározza a szociális helyzetük, a családi állapotuk (elvált szülők gyermekei, félárvák, vagy árvák). De meghatározza az is, hogy milyen kapcsolatuk van a környezetükkel, a szülőkkel, tanáraikkal, barátaikkal vagy a lelkipásztorral. Munkánkban arra törekszünk, hogy ezeket az istenképeket egy bizonyos korosztály életében feltárjuk és megvizsgáljuk. A dolgozat első felében egy részletes, elméleti alapozást olvashatunk, míg a második felében található a fiatalok által kitöltött kérdőívek kiértékelése és a következtetések levonása. A kutatás igazolja, hogy a legtöbb fiatal istenképe pozitív. Ez mind a szülők, mind a gyermekekkel foglalkozó vallástanár és lelkipásztor számára biztató jelenség. Úgy vélem, hogy fontos megismerni a fiatalok istenképét, de a sajátunkat is, mert ennek ismeretében hatékonyabb munkát tudunk kifejteni.

Dolgozatunkban az ifjúsági szubkultúrákat vizsgáljuk, célunk pedig ezek ismertetése, valamint egyházi hasznosíthatóságának megfogalmazása. A dolgozat első felében az egyház szolgálatába állított szociológiát szólaltatjuk meg, és a kultúra fogalmát igyekszünk meghatározni, hiszen ez az alapja mindennek. Ezek után megvizsgáljuk a szubkultúrát, mint életformát a maga általános értelmében, és ebben a részben egyelőre nem térünk ki az ifjúsági szubkultúrák sajátosságaira. Célkitűzésünk, hogy a szubkultúra fogalmát járjuk körül, és meghatározását adjuk az általánosságban vett „alsó kultúra” létének. A dolgozat második felében rátérünk az ifjúsági szubkultúrák életére. A dolgozat harmadik része a fiatalok vallásosságát és egyháziasságát kutatja.

Az hogy valaki betagolódik az egyházba vagy sem, nagyon összetett és sokoldalú kérdés. S ha ez csak elszigetelt tapasztalat lenne, nem lenne szükséges erről a témáról írni. A „kikonfirmálás” viszont általános jelenség egyházunkban. Miben rejlik e probléma gyökere, hol találjuk a jelenség okait? Erre keresem a választ dolgozatomban, melynek fő témája a fiatalok egyházi szocializációja.

A halál és a hozzá kapcsolódó gyászfolyamat nem kerüli el a lelkipásztort sem. Bár ő egyike azoknak, akik intenzíven találkoznak a halállal, a saját családjában bekövetkezett haláleset megrendíti, szomorúsággal tölti el. Hogy ezeknek az érzéseknek teret tud-e biztosítani a kifejeződésre, az a legtöbb esetben rajta áll.

A dolgozat egy elméleti résszel kezdődik, meghatározza, hogy kik és milyen jellemzőik, életkori sajátossággal rendelkezik a konfirmandus korosztály, akikkel a katechézis során találkozunk. Hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek, hogyan élik meg a szülőkkel, kortársakkal való kapcsolatukat, milyen hit és istenkép fejlődésen mennek keresztül. Továbbá ebben az elméleti részben arról is olvasunk, hogy milyen szerepük van a rítusoknak, szimbólumoknak a hit megélésében. A dolgozat második része a kutatást mutatja be, hogy a konfirmáltak körében végzett felmérés során, milyen eredmények születek. Továbbá a dolgozat az összefoglalással zárul, hogy az elméleti ismeret és a kutatás eredményei együttesen mennyire adtak választ arra a kérdésre, hogy a liturgiának, milyen szerepe van a konfirmandusok hitéletében.

Dolgozatom fő témája a hatásos konfirmandus táborok megszervezése. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen hatással van a tábor az egyénre és a csoportra? Lehet-e hosszú távú eredményt elérni, vagy csak rövid ideig lesz hatása a résztvevőkre? Milyen befolyással lesz ez a hatás a szülőkre és a családi életre? A legfontosabb kérdéskör pedig a következő: Milyen intenzíven és milyen hatékonysággal lehet értékeket átadni egy egyhetes tábor ideje alatt?

Napjainkban egyre kevesebb fiatal van tisztában identitásával. Még jobban leszűkítve a kört, nagyon kevés fiatal rendelkezik egy egészséges keresztyén identitással. Egyfelől ez a megfigyelés indított arra, hogy kezdjek foglalkozni a témával, másfelől az a vágy, hogy szeretném jobban megérteni a fiatalokat, illetve jobban megértetni velük az evangéliumot.

A fiatalság a jövő gyülekezete – sokat hangoztatott szlogen ez egyházi körökben, főleg akkor, amikor az ifjúsági munka kerül a figyelem középpontjába. Magyar református egyházunk legkényesebb és talán egyik legvitatottabb területe az ifjúsággal való foglalkozás. Számos erdélyi gyülekezetben óriási probléma a fiatalok távolmaradása az istentiszteleti közösségektől, és egyáltalán az egyházi élettől. Ebből kifolyólag egyre többször kerül terítékre az ifjúsági munka kérdése.

A dolgozat célja elsősorban az, hogy tudatosítsuk, fontos megismernünk társadalmunk tagjait. Elengedhetetlen a lelkészi munka elvégzéséhez, hogy ismereteket gyűjtsünk a mellettünk dolgozókról. Könnyebben megérthetjük gyülekezetünk tagjainak magatartásmódját, ha ismereteink vannak azokról az alapvető személyiségi formákról, melyek bizonyos korcsoportokat jellemeznek. Különböző generációk vesznek minket körül, akiknek életszemlélete eltérő. Ezeknek a különbségeknek következtében sokszor elhamarkodottan ítélkezünk, értetlenkedve figyeljük mindennapi életüket. A dolgozatban éppen ezért arra törekszem, hogy bemutassam azt a nemzedéket, akikkel a lelkészeknek kapcsolatot kell teremteniük.

Szakdolgozatom témája az ifjúsági bibliaóra hatékonysága, azaz a bibliai üzenet hatékony átadása a fiataloknak, konkrétan a 14-19 éves korosztálynak. Célom az, hogy közelebbről megvizsgáljam ezt a korosztályt a fejlődéslélektan segítségével, és bemutassam azokat a pedagógiai módszereket, illetve lelkipásztori szerepeket, amelyeket hasznos figyelembe venni a bibliaóra megtervezésében és vezetésében. Elsősorban a módszerre és a lelkipásztor személyes szerepére vagyok kíváncsi. A dolgozatban nem tárgyalom a fiatalokkal való foglalkozás szélesebb témakörét, hanem törekedtem leszűkíteni azt konkrétan csak az ifjúsági bibliaórára, mivel a szélesebb kutatás egy újabb dolgozat kereteit kívánná meg.

A dolgozat rámutat azokra a pontokra, ahol a lelkigondozó a gyász feldolgozásának folyamatában a gyászolók segítségére siethet. A dolgozat első felében a Szentírás alapján keressük a választ arra, hogy mit tanít a Biblia az emberről, a halálról és a gyászról. Ezt követően a gyászolás történetét dolgoztuk fel, hogy rálátásunk legyen, hogy az idők során, hogyan is alakult a gyászolás folyamata és a lelkigondozás hozzáállása. A dolgozat második felében a gyász pszichológiai vonatkozásait vizsgáljuk és inkább a gyászolóra tekintünk. Ebben a részben a gyászfolyamatok szakaszaival, valamint a rendszerszemlélet áttekintésével, lélektani feldolgozásával foglalkozunk.

A dolgozatban a kontextuális lelkigondozás módszereit alkalmazva mutatjuk be, hogy lehet segítséget nyújtani az apa nélkül fel növekvő fiataloknak. Ahhoz, hogy az egyén fejlődjön és kibontakozhasson az élete szüksége van mind az édesanyja, mind az édesapja jelenlétére. A statisztikák azt mutatják, hogy sok házasság válással ér véget és ez maga után vonhatja a törés az apa és gyermeke kapcsolatában. Az apanélküliség másik aspektusát is megvizsgáljuk, amikor az édesapa meghal. A dolgozatban bemutatjuk azt, hogy kellő empatikus jelenléttel és a kontextuális lelkigondozás módszerével hatékonyan lehetünk a sérült fiatal mellett. A terápia során a fiatal be tudja integrálni a megélt veszteséget az életébe. Azt, ami eddig szégyen volt az életében áldásként is elkönyvelheti.

A digitális technológia hatásai ellenére fiataljaink vágynak arra, hogy közösségekhez tartozhassnak. Ezt igazolja a virtuális közösségek iránti igény, illetve a tény hogy folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, azaz nem tudnak anélkül élni, hogy ne osztanák meg újra és újra életük történéseit másokkal, és ne részesednének ők is mások élettörténeteiből. Ennek okán úgy gondolom, hogy a közösségformálás során az önmagunkról és a minket körülvevő világról való tanulás, legfontosabb, változatlanul örök eleméhez kell nyúlnunk, a beszélgetéshez, a kérdések mentén folytatott dialógushoz. Beszélgető terekre van szükség, ahol meghallgatják a fiatalok egymás és saját gondolataikat, ahol fontosak lehetnek, ahol kérdezhetnek és útmutatást kaphatnak a Élethez. Olyan fiataljaink számára biztonságot nyújtó közösségekre van szükség, ahol őszintén és nyíltan beszélhetnek az őket foglalkoztató nagy kérdésekről.

A vallásoktatás minden pedagógus és lelkész életében kihívás, de egyben lehetőség is. Kihívás, mert a mai világban nem könnyű megszólítani a fiatalokat, ezért meg kell találni a megfelelő módszert ennek elérése érdekében, ami nagymértékben függ a valláserkölcsi nevelő jellemétől. Lehetőség, mert minden fiatalban ott van az isteni szikra, melyet születésünk pillanatában kaptunk ajándékként és amelyet kamatoztatni kell. Úgy gondolom, hogy a konfirmációi felkészítésben nem csak a gyakorlati munkának van fontos szerepe, hanem az elméleti tudást is fontos elsajátítani. A konfirmáció pásztorálpszichológiai szempontjaival foglalkozom, amelyben elengedhetetlenül fontos szerepet kap a rítus. A konfirmációt ilyen tekintetben a felnőtté avatás rítusának is nevezhetjük, amely az előkészítés, kikérdezés, befogadás állomásain megy keresztül. A konfirmáció gyakorlati aspektusaira hívom fel a figyelmet, amelynek nagyon fontos esztétikai szerepe van az konfirmációi ünnepség során.

A modern keresztyén zene felekezeti határokat nem ismerve hódítja meg a keresztyén fiatalok szívét, s nyer egyre nagyobb teret nem csupán külföldön, de magyar nyelvterületeken is. Ez sok helyen problémák forrásává vált, vannak gyülekezetek ahol a tradícióhoz, régihez mindenekfölött ragaszkodó lelkipásztor komoly összetűzésbe kerül az ifjúsággal vagy éppen két tűz között találja magát, ifjúság és a minden új ellen lázadó gyülekezet többi része között, ez új stílusú dicsőítés miatt. Minden esetre sok megválaszolandó kérdést vet fel ez a téma és mindaz, amit magával hoz. Aktualitása úgy gondolom egyértelmű, főként azoknak, akik gyülekezetben dolgoznak, és időről időre találkoznak a kérdéssel.