Repository index

Tavaszy Sándort az 1920-as években egyszerre éri két alapvető hatás: egyrészt a dialektikus teológia, amelyből az egyház közéleti jelenlétből való visszahúzódása fakadna, másrészt az erdélyi magyarság kisebbséggé válása, amely éppen az ellenkezőt követeli meg az egyháztól. A kettő összeegyeztetésére irányuló teológiai kísérletei ma is inspirálók arra nézve, hogy mi a teológia, mit jelent teológusnak lenni.

Bár Ézs 19,16-25-t gyakran a késő fogság utáni időszak eszkatologikus próféciáival hozzák kapcsolatba, a prófécia szövegének, teológiájának és lehetséges történelmi hátterének vizsgálata arra indít, hogy megkérdőjelezzük ezt a feltételezést. Ézs 19-ben nem egyszerűen „univerzalizmusról” van szó, hanem ennek a JHVH világuralmát valló képzetnek arról a formájáról, amely a JHVH-nak való szolgálatot és az idegen népekhez való viszonyát nem eszkatologikus, hanem történeti keretek között képzeli el (vö. pl. 19,23: „szolgálni fogja Egyiptom Asszíriát”). Az erős történelmi beágyazottság mellett a JHVH által közvetett módon gyakorolt világuralom gondolata (19,20) sokkal inkább olyan szövegekre emlékeztet, amelyekkel már a fogság előtti irodalomban is gyakran találkozunk. A prófécia történeti hátterének rekonstrukciójához a legtöbb kapcsolódási pontot a Kr.e. 671-664 közötti időszakban találjuk.

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit.

Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.

A dolgozat arra világít rá, hogy Jézus hogyan jelenik meg az iszlám hit dogmatikáit és előírásait összefoglaló szent könyvben. A Korán Messiásnak, Isten szolgájának, Prófétának, Csodás jelnek, Igaznak és Áldottnak nevezi Jézust. Ezekről a koráni Jézus-címekről és elnevezésekről elmondható, hogy érzékelhetőek a keresztény és a koráni krisztológia közötti lényeges különbségek is. Ennek a munkának nem elsődleges célja a Biblia valamint a keresztyén hitvallások és Korán tanításának összehasonlítása, csupán bemutatni a Korán által elénk táruló Jézus-képet és ennek a továbbélését a későbbi muszlim hagyományokban. A koráni Jézus képpel való megismerkedésen kívül felfedezhetőek bizonyos kapcsolópontok amelyek segítségünkre lehetnek egy muszlim-keresztyén párbeszédben.

Jelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre. Megerősíti a tudományművelés részleges autonómiáját, mely összhangban van a református tanítással. A második vizsgált kérdés, hogy van-e Isten. Isten létének bizonyíthatóságát, Descartes istenérveit vizsgáltam. Bemutattam Descartes szellemi elődeit (Aquinói Tamás, Canterbury Anzelm) és Immanuel Kant istenérvekkel kapcsolatos véleményét. Vizsgálódásom végén kiderül, hogy Isten léte ontológiai és kozmológiai módon bizonyíthatatlan.