Repository index

A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulójára szervezett konferenciánk jó alkalmat nyújt annak áttekintésére is, hogy a nagyváradi református vagy protestáns kötődésű nyomdászat mikor és milyen mértékben járult hozzá kátéirodalmunk gazdagításához, terjesztéséhez.

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

Die äußere Erneuerungsabsicht und die äußeren, erneuernden Kräfte muss sich mit unserem inneren Erneuerungsanspruch treffen. Es reicht heute nicht festzustellen, dass der geschichtliche Protestantismus an einer Relevanz und Identitätskrise leide und in Agonie verfallen sei, und dann darüber zu sprechen, was das bedeute. Nein, wir müssen aufbrechen in Richtung Erneuerung, in Richtung konkrete Reformation.

Nagyvárosi gyülekezet aktív tagjaként akarva-akaratlanul szembesülnie kell az embernek azzal a szomorú valósággal, hogy egy átlag vasárnapon az istentisztelet látogatottsága alig éri el a 10-15%-os arányt. Faluhelyen valamivel nagyobb számokról beszélhetünk, de ott is messzemenően kicsi az arány egy-egy gyülekezet összlétszámához viszonyítva. Ezt látva lehetetlen, hogy az emberben fel ne tevődjön a kérdés: hol van a nyilvántartásban lévő gyülekezeti tagoknak az a 85-90%-a, kiket soha, vagy szinte soha nem lehet Isten házában látni? Mi az, ami távol tartja őket ezektől az alkalmaktól? Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy elérhessük és integráljuk azokat, akik valamilyen oknál fogva jobbnak látják, hogy vasárnap délelőtt ne az istentiszteleten vegyenek részt, hanem sétálással, pihenéssel vagy éppen alvással töltsék el idejüket?

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu nevének változatait, fekvését, alakulását, birtokosait, de ugyanakkor szó kerül a lakosság népességéről, foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egység fejti ki tulajdonképpen a dolgozatom fő témáját, a református gyülekezet kialakulását, fejlődését és mai helyzetét. Ezen belül hangsúlyossá válik a református egyház történelme, az ott szolgált lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők megemlítése. Hangsúlyt fektettem a református templom történetére, a harangok, az orgona, a szószék és az úrasztali klenódiumok eredetére és milyenségére.

Jézus igehirdetései után nem olvasunk az evangéliumokban olyan szám szerinti növekedésről, mint például az ApCsel 2:41-ben. Jézus igehirdetésére való válaszként inkább a hallgatóságban megindult, csodálkozással összekötött döntési folyamatról olvasunk: „Amikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 5:28-29) Mi válthatta ki ezt a reakciót? Mi lehetett az a bizonyos hatalom mellyel Jézus igehirdetésében fellépett? Miért számított annyira egyedinek Jézus igehirdetése az adott korban? Ezekre a kérdésekre igyekszem e jelen tanulmányban válaszokat keresni.