Repository index

Az egyház-história úgy kezelendő, hogy életet adjon és életet ébresszen. Ezekkel a szavakkal mutatta be az egyháztörténet-oktatást Kenessey Béla, a kolozsvári református teológiai fakultás igazgatója, későbbi református püspök 1896. október 1-én a tanévnyitó beszédében. Eme dolgozat is erre a megállapításra épít. Célja az, hogy feltárja és bemutassa az egyháztörténet-oktatás történetét a fakultás alapításától a második világháború utáni változásokig. A dolgozat négy korszakot ölel át, amelyeket ebben az időszakban oktató egyháztörténészek működési idejéhez szabtunk. A dolgozat ezt a négy korszakot mutatja be, illetve pontos kimutatást közöl az ebben a jelzett időszakban oktatott egyháztörténeti tárgyak tananyagáról, óraszámairól. Mindezt olyan történelmi keretbe ágyazva, amely áttekinti a tanárok itteni munkásságát és az egyházi, társadalmi, történelmi változásokat.

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban. Bármennyire is tetszetős ez az elmélet, mégsem igaz, mert ha a két jelenség lényegét nézzük, nem sok hasonlóságot találunk közöttük.

Mi a szillogizmus? Az a beszédforma, amelyben több állításból szükségszerűen más állítás következik. Arisztotelész meghatározása ez, amelyet Melanchthon bővebben megmagyarázott tanítványainak: a szillogizmus olyan beszédforma, amelyben három tétel (terminus) úgy kapcsol össze két állító és megengedő mondatot, hogy szükségszerű következtetés származzék belőle. Például: Minden bor felhevít. A malvaticum bor. Szükségszerűen következik, hogy a malvaticum felhevít. Melyek a részei? A felső tétel (terminus maior), amely az első mondatban található, és később az alanynak tulajdonítjuk; az alsó tétel (terminus minor), amely csak a második mondatban fordul elő, és a vizsgált tárgy, amelyre nézve következtetünk; és a középső tétel (terminus medius), amelyet kétszer használunk a következtetés előtt, mert ez köti össze a két mondatot, és ez az az ok, amiért az állító következtetésben összekapcsoljuk az alanyt és az állítmányt, a tagadóban pedig különválasztjuk.

A tudományág szabályainak, elméleti és gyakorlati módszereinek részletezése tovább folytatódik, de már ezekből az egyszerű példákból is jól látható Melanchthon törekvése és szándéka: egyháziassá szelídíteni a klasszikus (pogány) gondolkodástudományt. Felismerte ugyanis hasznát az igei tudomány területén, és az igehirdetésre való készülés folyamatában. Felfedezte, hogy a teológia ezzel szakszerűbb lesz, a prédikáció pedig mélyebb, tartalmasabb, igeibb. Tetten érhető pedagógusi gyakorlatiassága és azon szándéka, hogy minden áron használjon diáknak és lelkésznek egyaránt a sajátos reformátori teológiai rendszer kiépítésével és tudományos megerősítésével. Ezzel pedig örökre beírta nevét a protestáns igei tudomány és a pedagógia emlékkönyvébe.

Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az ifjúság megfellebbezhetetlen hevével hozzászóló bölcselkedőről tanúskodnak. A megalapozott ismeretek hiányára azonban van magyarázat. Még maga sem döntötte el pontosan, mi is az, ami tényleg érdekli. Sok mindenről hall az egyetemi előadásokon, sokat olvas, napirenden próbál lenni a világban zajló történésekkel, de kiforrott álláspontja még nincs.

A posztmodern társadalomban egyre inkább találkozunk az egyháztól való elidegenedés gondolatával, a bizonytalanság válságba ejtő érzésével. Egy olyan korban élünk, amelyben a technika segítségével pillanatok alatt szüntethetők meg különbnél különb határok. Van azonban egy kommunikációs csatorna, melyben a prédikátor, egy másik dimenzióban keresi a felismerést, majd az ott megtapasztaltakat igyekszik minél tisztábban közvetíteni a gyülekezetének.