Repository index

A tradíció-szakadás következtében, a diakonissza világ eltűnésével megváltozott az ápolási kultúra. Eltűnt belőle a szakralitás. Vajon az egyházi otthonok meg tudnak-e jeleníteni ebből valamit? A krisztocentrikus diakónia tanítása átültethető-e napjainkban az öregotthonok gyakorlatába, vagy ez mára már csak teológiai szakirodalom? A tanulmány közel hozza az öregotthonok mindennapjait, és sorra veszi a lelkészi munka kihívásait – demenseknek tartandó istentisztelet stb. – arra keresve a választ, hogyan válhat a szociális otthon Isten műhelyévé, Isten háztartásává. 

Minden gyülekezetet meghatároz az, hogy milyen lelkészi vezetésben részesül. A lelkész „tükröződik” egyházában, amit tesz annak súlya és nyoma van, amit nem annak pedig hiánya. Mégsem mondható az, hogy a gyülekezeti élet teljes mértékben a lelkésztől függ, mert vannak kiváló képességű lelkészek, akiknek gyülekezete nem prosperál és vannak akiknek igen. Mi a siker titka? Mit tudnak egyesek, amit mások nem? Nincs titok, legalábbis nem olyan, ami „varázslatos” lenne. A kulcs az, ami mindenkiben potenciálisan benne van: személyiségjegyekkel fuzionált tudatosságból fakadó, szervezett alapokon álló kemény munka.

Kutatásom célkitűzése feltárni azokat az összefüggéseket, amelyek a teológus-hallgatók pályaválasztása és szocio-kulturális környezetük között fennállnak. Korábbi kutatásomból fakadó feltételezésem szerint a szociális és kulturális környezet nagymértékben befolyásolja a lelkészi pályaválasztást. Az ekkléziológiai perspektívára való összpontosítás fontos adalékkal szolgálhat a személyi narratívák elemzésében. Előreláthatólag kutatásomból kitűnik majd, hogy a teológushallgatók személyi narratíváiban milyen szerepet játszik az az egyházi közösség, ahonnan származnak.