Vörös Éva (Budapest, 1955) 1980-ban fejezte be teológiai tanulmányait Budapesten. Mentálhigiénés szakemberré Debrecenben lett (1996), vallástanári diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett (1999). Külföldi tanulmányokat Cambridgeben, Wales-ben (1983–1984), Chicagóban (1992), Tübingenben (2010–1912) és Heidelbergben (2013) folytatott. Dolgozott diakóniai intézményekben és végzett lelkészi szolgálatot Budapesten, Pomázon és Biharban. Tanított gimnáziumban (Debrecen) és a Súlyok István Főiskolán (Nagyvárad, 1996–2001) és egyetemen (Testnevelési Egyetem Mentálhigiéné Tanszék, Budapest, 1999–2001). Közben rendszeresen publikált. Három önálló kötete jelent meg. 2020-tól a kolozsvári Fébé Diakóniai Otthon lelkésze.
A tradíció-szakadás következtében, a diakonissza világ eltűnésével megváltozott az ápolási kultúra. Eltűnt belőle a szakralitás. Vajon az egyházi otthonok meg tudnak-e jeleníteni ebből valamit? A krisztocentrikus diakónia tanítása átültethető-e napjainkban az öregotthonok gyakorlatába, vagy ez mára már csak teológiai szakirodalom? A tanulmány közel hozza az öregotthonok mindennapjait, és sorra veszi a lelkészi munka kihívásait – demenseknek tartandó istentisztelet stb. – arra keresve a választ, hogyan válhat a szociális otthon Isten műhelyévé, Isten háztartásává.