Repository index

This thesis, "Pastoral Care in the Early Modern Hungarian Reformed Church," investigates pastoral care in the 17th-century Reformed Church and assesses its similarities to present-day spiritual care models. The study concentrated on István Melotai Nyilas's 1621 agenda, synodal decrees, and ecclesiastical discipline records. These materials demonstrate that although the term "pastoral care" wasn't employed then, the activity itself was vital to pastoral work. Melotai's question-and-answer teachings, the stress on self-reflection before communion, visiting the ill, and comforting those condemned show that ministers took their congregations’ spiritual difficulties and uncertainties seriously. Concurrently, disciplinary records indicate that neglecting pastoral care led to serious outcomes, with church officials holding ministers responsible.

Ez a dolgozat a 17. századi református egyház lelkipásztori gondozását vizsgálja, valamint értékeli annak hasonlóságait a mai lelkigondozói modellekkel. A kutatás középpontjában Nyilas Melotai István 1621-es agendája, zsinati határozatok és egyházi fegyelmi iratok állnak. E források azt mutatják, hogy bár a „lelkipásztori gondozás” kifejezést akkor még nem használták, a tevékenység maga a lelkipásztori munka lényeges része volt. Melotai kérdés-felelet formájú tanításai, az úrvacsora előtti önvizsgálatra való hangsúly, a betegek látogatása és az elítéltek vigasztalása mind arról tanúskodnak, hogy a lelkészek komolyan vették gyülekezeteik lelki nehézségeit és bizonytalanságait. Ugyanakkor a fegyelmi iratok azt is jelzik, hogy a lelkipásztori gondozás elhanyagolása súlyos következményekkel járt, és az egyházi vezetők a lelkészeket felelősségre vonták.

Az Érkeserűi Református Egyházközség úrasztali pohara eredetileg tányér volt, amelyet a 19. század elején olvasztottak be, s anyagából kelyhet készítettek. A 16. század utolsó harmadától nyomon követhető története szorosan összefonódik az egyházközség és a helybeli birtokos családok, különösen a Suselith-Horváth család történetével. A tanulmány levéltári források és forráskiadványok segítségével korrigálja, illetve kiegészíti a korábbi, szakirodalmi adatokat. Bemutatja, hogy kik voltak a műtárgy eredeti tulajdonosai, hogyan került a későbbi adományozóhoz, mi volt az adományozás társadalmi háttere. Kitér az érintett családtagok és a reformált egyház kapcsolatára.

Dolgozatomban a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség klenódiumaival foglalkozom. A különböző kelyhek, poharak, kannák és tányérok adományozási körülményeiről gyűjtök adatokat, valamint azok eladásáról vagy eltünéséről. A tárgyalt ezüstnemük egy része nem liturgikus céllal, hanem zálog gyanánt került az egyházközség birtokába, a dolgozat célja, hogy felmérje a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség ezüstneműit és klenódiumait, azaz mindazt, amiről ma már csak a kéziratos jegyzőkönyvekben olvashatunk. A 17. századtól az 1807–1813-ben készült leltárig a különféle számadás- és jegyzőkönyvek őriztek meg fontos adatokat. Ezek vizsgálata során talán felmérhetjük, hogy melyek azok a kegyszerek, klenódiumok, amelyek egykor a leltárakban szerepeltek ma azonban már nincsenek az egyházközség tulajdonában. A dolgozatban elősorban történeti megközelítésből kívánok a klenódiumokkal foglalkozni, és nem művészettörténeti szempontból.