Repository index

Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem új keletű – egyébként mi az, ami még annak számíthat a mai teológiában? Az egyház- és teológiatörténet során, amióta az Ószövetség bekerült a képbe, sokan és sokféle módon keresték már a választ a fenti kérdésre, és ezek eredménye számtalan könyvben és tanulmányban áll előttünk. Mindeközben azonban szakmai fórumokon, teológiai vitákban, gyülekezetekben, baráti beszélgetésekben, egyházi sajtóban, elektronikus levelezőlistákon megjelenő Ószövetséggel kapcsolatos negatív megnyilvánulások jelzik azt, hogy bár a téma nem újszerű, mégis igen aktuális marad.

Ez a dolgozat a 140 éve született Gachal János református lelkipásztor-esperes-püspök életét követhetjük az ő nyomtalan eltűnéséig. Szolgálata nagyobb részét a Délvidéken töltötte el, ahol megtapasztalta mindkét világháború borzalmait, és a körülötte hirtelen megváltozott világban ember tudott maradni. Segített, akin tudott: kommunistákat, zsidókat, szerb partizánokat mentett meg. Kiváló érzékkel szervezte a gyülekezetek életét. Szolgálata idején nem csak az egyházi, hanem az egész település kulturális és gazdasági élete is fellendült. 1944-ben szerbek által végrehajtott etnikai tisztogatás áldozata lett. Ma sem tudni pontosan, hogy mi történt vele, miután elvitte egy partizán, majd nyomtalanul eltűnt, s hogy hol temették el. Egyesek úgy vélik, hogy még elhurcolása napján agyonverték. A dolgozat végig kíséri a délvidéki magyar református egyház szervezeti alakulását is az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése és a második világháború alatt történt határmódosítások idején.

A 16. század második felében református őseink, akárcsak Luther és Kálvin, elvben elfogadták a házasságtörés halállal történő szankcionálásának lehetőségét és szükségességét. Véleményüknek igehirdetésekben, bibliamagyarázatokban, valamint egyházjogi művekben is hangot adtak. Ám teológiai és jogi gondolkozásuk gyakorlati megvalósulása komoly eltérést mutat, hiszen Kálvin János szolgálata alatt Genfben és Méliusz Juhász Péter idején Debrecenben, később pedig a hajdúvárosokban (Böszörmény, Hadház, Nánás) a házasságtörés bűnét korántsem automatikusan és kötelező jelleggel követte halálbüntetés.

Hóseás, a Kr. e. 8. századi próféta könyvének legismertebb metaforája az, amely révén a JHVH és Izráel népe viszonyát egy házassági kapcsolat formájában ábrázolja. Az istenség és népe közötti viszony házassági metaforával történő körülírása egyáltalán nem volt szokványos az ókori világban. A metafora hiányának az oka valószínűleg az, hogy az ókori közel-keleti istenségek általában férfi-női párként jelennek meg, azaz a férfi istenségnek mindenhol megvan a maga női párja, a felesége. Ehhez a női istenséghez kapcsolódtak általában az ember termékenységképzeteinek különböző vonatkozásai, mint az anyaméh termékenysége, vagy adott esetben a mezőgazdasági élettel kapcsolatos termékenység. A termékenységkultusznak ez a formája közelről ismert volt a kánaániak között is, vagyis azon a földrajzi területen, ahol az Ószövetség szerint Izráel népe telepedett le.