Repository index

Pavel din Tars a intrat în istoria creștinismului ca apostol al neamurilor. A fost un predicator neobosit și un învățător inspirat al Evangheliei lui Dumnezeu, care și-a îndeplinit misiunea cu cea mai mare fervoare și devotament necondiționat până la sfârșitul vieții sale. Cu povestea sa de viață fascinantă și cu experiența sa considerabilă în plantarea și consolidarea bisericilor creștine, el se află astăzi în fața noastră ca un om demn de atenția fiecărui slujitor. În ciuda unicității sale, el ne stă înainte în multe feluri ca un exemplu de înțelepciune, sobrietate, puritate, răbdare, altruism, moderație, fidelitate și dragoste frățească sinceră.

A reformkorban Magyarország számos iskolájára jellemző volt az, hogy egy-egy tanév önképzőköri munkáját a diákok felnőttek bevonásával kötetbe tömörítették, és nyomtatott formában közzétették. Ez a fajta olvasóközönség-kialakítási szándék foglalkoztatta a nagyenyedi diákokat is. Dolgozatomban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium reformkori önképzőkörének irodalmi termését elemzem. Virágkosár címmel három diák-önképzőköri gyűjtemény jelent meg az 1835, 1836 és 1837-es tanévekben. A kötetek szemléletváltás eredményeként jöhettek létre: megjelenésüket a felvilágosodás korabeli iskolareform, illetve olyan pedagógusok munkássága készítette elő, akik az anyanyelvhasználatot támogatták.

Mielőtt a Barthi-teológia megkérdőjelezte a retorika jelentőségét a magyarországi református teológiai gondolkodásra, Ravasz László (1882-1975) hangsúlyozta az esztétikai tapasztalat fontosságát a prédikációban. Ebben a dolgozatban az erdélyi és partiumi helyzetet veszem figyelembe, ahol —akárcsak sok más helyen is —általános elvárás, a gyülekezetek részéről, hogy a lelkipásztor szabatosan, közérthető módon, világosan adja elő az igei ta­ nítást. Míg máshol, például Hollandiában felkészületlenségnek tekintik azt, ha a szószékre álló igehirdető előtt nincs ott a végleges formájába öntött prédikáció, amelybe rendszeresen bele-beletekint, addig nálunk helyi sajátosság az, hogy egy erdélyi vagy partiumi gyülekezetben ezt „puskázás”-nak, puszta felolvasás­ nak minősítik még akkor is, ha a lelkipásztor szépen és élvezhetően olvassa fel a hosszú és igényes „műhelymunkával” előkészített igehirdetést.

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban. Bármennyire is tetszetős ez az elmélet, mégsem igaz, mert ha a két jelenség lényegét nézzük, nem sok hasonlóságot találunk közöttük.

Mi a szillogizmus? Az a beszédforma, amelyben több állításból szükségszerűen más állítás következik. Arisztotelész meghatározása ez, amelyet Melanchthon bővebben megmagyarázott tanítványainak: a szillogizmus olyan beszédforma, amelyben három tétel (terminus) úgy kapcsol össze két állító és megengedő mondatot, hogy szükségszerű következtetés származzék belőle. Például: Minden bor felhevít. A malvaticum bor. Szükségszerűen következik, hogy a malvaticum felhevít. Melyek a részei? A felső tétel (terminus maior), amely az első mondatban található, és később az alanynak tulajdonítjuk; az alsó tétel (terminus minor), amely csak a második mondatban fordul elő, és a vizsgált tárgy, amelyre nézve következtetünk; és a középső tétel (terminus medius), amelyet kétszer használunk a következtetés előtt, mert ez köti össze a két mondatot, és ez az az ok, amiért az állító következtetésben összekapcsoljuk az alanyt és az állítmányt, a tagadóban pedig különválasztjuk.

A tudományág szabályainak, elméleti és gyakorlati módszereinek részletezése tovább folytatódik, de már ezekből az egyszerű példákból is jól látható Melanchthon törekvése és szándéka: egyháziassá szelídíteni a klasszikus (pogány) gondolkodástudományt. Felismerte ugyanis hasznát az igei tudomány területén, és az igehirdetésre való készülés folyamatában. Felfedezte, hogy a teológia ezzel szakszerűbb lesz, a prédikáció pedig mélyebb, tartalmasabb, igeibb. Tetten érhető pedagógusi gyakorlatiassága és azon szándéka, hogy minden áron használjon diáknak és lelkésznek egyaránt a sajátos reformátori teológiai rendszer kiépítésével és tudományos megerősítésével. Ezzel pedig örökre beírta nevét a protestáns igei tudomány és a pedagógia emlékkönyvébe.

Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát. A Pál-kutatásra néző „új szemléletmód” kérdése csupán egyetlen szelet abból feszültségből, amely a biblikus irányultságú dogmatika és a történeti írásmagyarázat között jelentkezik. Ez mindenesetre igen-igen érdekfeszítő szelet, mivel a reformátorok Pál-értelmezésének egyház- és teológiatörténeti jelentősége volt.

Szükséges-e az egyház ahhoz, hogy megismerhessem Istent, és kapcsolatba kerülhessek vele? Krisztus evangéliumát csak az egyházon belül ismerhetem-e meg? Van-e folytonosság Krisztus missziói parancsa, az apostolok és a mai egyház között? Ha van, akkor ez miben mutatkozik meg? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor dolgozatom témájául a egyházról szóló teológiai tanítást választottam. A vonatkozó szakirodalom tanulmányozása során ezek a kérdések tovább kristályosodtak. Végül az egyház lényegének meghatározása és jellemzőinek dogmatörténeti áttekintése mellett döntöttem. A dolgozatban az egyházról szóló teológiai tanítás alakulását vizsgálom: kiindulópontul a Szentírás bizonyságtételét választottam. Ezt követi az apostoli atyák és az egyházatyák megfogalmazásainak summája, majd a reformátorok tanításán keresztül igyekeztem eljutni a XIX.-XX. századi teológusok és gondolkodók megállapításaiig.

Hogyan van jelen a keresztyén ember életében Isten törvénye? – tettük fel a kérdést dolgozatunk bevezetésében, és ahogyan azt kijelentettük, kutatásunkban elsősorban Jakab apostol törvényszemléletét vizsgáltuk, különösen nagy hangsúlyt fektetve „a szabadság (tökéletes) törvényének” gondolatára. Az itt feltárt eredmények arra vezettek bennünket, hogy tegyünk egy kis kitérőt, és tekintsük át Jézus Krisztus törvényértelmezésének főbb szempontjait is. Mindehhez még hozzávettük Jakab vélt riválisának, Pál apostolnak a törvénnyel kapcsolatos meglátásait, végül pedig összevetettük Pál és Jakab álláspontját.

A dolgozatomban a Kolozsvári Református Egyházmegye Kolozsváron levő négy egyházközségének az 1915–1920 között felvett jegyzőkönyvi kivonatait vizsgáltam meg. Ebben az időszakban négy református egyházközséget tartott számon Kolozsvár. Dolgozatom célja az, hogy ismertessem az I. világháború idején ezeknek az egyházközségeknek a helyzetét. A szakdolgozatom elsődleges forrását az ebben az időszakban született parokiális jegyzőkönyvek képezik, amelyek betekinteni engednek nemcsak a református egyházközségek helyzetébe, hanem általában véve abba a társadalmi és politikai helyzetbe, amelyben Kolozsvár a háború ideje alatt találta magát. A négy egyházközségben felvett parokiális jegyzőkönyveket különböző tematikák (hitélet, adminisztráció, anyagi helyzet) mentén vizsgáltam. A dolgozat fő részét a jegyzőkönyvekből nyert adatok alapján a gyülekezetek ismertetése képezi.

A posztmodern társadalomban egyre inkább találkozunk az egyháztól való elidegenedés gondolatával, a bizonytalanság válságba ejtő érzésével. Egy olyan korban élünk, amelyben a technika segítségével pillanatok alatt szüntethetők meg különbnél különb határok. Van azonban egy kommunikációs csatorna, melyben a prédikátor, egy másik dimenzióban keresi a felismerést, majd az ott megtapasztaltakat igyekszik minél tisztábban közvetíteni a gyülekezetének.