Repository index

E tanulmány Jonathan Edwards Isten szépségéről megfogalmazott gondolatait ismerteti. Írásaiban és prédikációiban megfogalmazott tézisei nem nyújtanak egységes meghatározást Isten szépségről, és nem formálódtak egy terjedelmes művé. A tanulmány első felében Jonathan Edwards rövid életrajza után azt foglalom össze, hogy mit vallott Isten szépségéről és létezéséről. A tanulmány második részében a leggyakrabban idézett Isten végtelenül felmagasztalt dicsőségében és kiválóságában emelkedik minden teremtett lény fölé című prédikációjának fordítását közlöm.

Munkámban Jonathan Edwards szépségről szóló írásait és prédikációit elemzem. A szépségről megfogalmazott elképzeléseiről nem maradt fenn pontos meghatározás, de a szépségről való gondolkodásának töredékei megtalálhatók műveiben. Dolgozatom nem titkolt szándéka, hogy egységes képet nyújtsak arról, hogy Edwards mit gondol a szépségről. Hogyan írható le a szépség, mi határozza meg a szépségről alkotott képünket, hogyan érzékeljük a szépséget a világban? Edwards több művében is említi azt a gondolatát, hogy kétféle szépség létezik a világban: van egy felsőbbrendű szépség - amely az isteni világhoz tartozik, és van egy egyszerű szépség, amely az isteni tulajdonságok megjelenítője, és amely világunk egységét, békéjét és összetartozását jelenti. Miután dolgozatomban bemutattam, hogyan lehet a szépséget érzékelni, bemutatom minden szépség forrását Isten szépségében, majd ismertetem a Szentháromság másik két tagjának jellemzőit: Krisztus szépségét és a Szentlélek tökéletességét.

This paper is an expanded and somewhat more elaborated version of an earlier study in which I tried to give a general overview on the word-usage concerning the passion of Jesus Christ in the early Christian creeds. The purpose of this short paper is in part to give a comparative presentation of the sufferings of Lord Jesus Christ in the Western Creeds, and in part I also try to define the role of mentioning the name of Pontius Pilatus in them.

A 16. század második felében református őseink, akárcsak Luther és Kálvin, elvben elfogadták a házasságtörés halállal történő szankcionálásának lehetőségét és szükségességét. Véleményüknek igehirdetésekben, bibliamagyarázatokban, valamint egyházjogi művekben is hangot adtak. Ám teológiai és jogi gondolkozásuk gyakorlati megvalósulása komoly eltérést mutat, hiszen Kálvin János szolgálata alatt Genfben és Méliusz Juhász Péter idején Debrecenben, később pedig a hajdúvárosokban (Böszörmény, Hadház, Nánás) a házasságtörés bűnét korántsem automatikusan és kötelező jelleggel követte halálbüntetés.

Ez a dolgozat azt kívánja igazolni, hogy Ravasz László filozófusként és esztétaként művelte a gyakorlati teológiát. Igyekszik feltárni gondolkodásának filozófiai gyökerét, hogy tudniillik kik és milyen irányzatok voltak hatással reá, valamint azt is, hogy miként alakította ki filozófiai és esztétikai nézeteit, hogyan képviselte ezeket mindaddig, míg teológiai álláspontja más irányba nem terelte őt.

Hóseás, a Kr. e. 8. századi próféta könyvének legismertebb metaforája az, amely révén a JHVH és Izráel népe viszonyát egy házassági kapcsolat formájában ábrázolja. Az istenség és népe közötti viszony házassági metaforával történő körülírása egyáltalán nem volt szokványos az ókori világban. A metafora hiányának az oka valószínűleg az, hogy az ókori közel-keleti istenségek általában férfi-női párként jelennek meg, azaz a férfi istenségnek mindenhol megvan a maga női párja, a felesége. Ehhez a női istenséghez kapcsolódtak általában az ember termékenységképzeteinek különböző vonatkozásai, mint az anyaméh termékenysége, vagy adott esetben a mezőgazdasági élettel kapcsolatos termékenység. A termékenységkultusznak ez a formája közelről ismert volt a kánaániak között is, vagyis azon a földrajzi területen, ahol az Ószövetség szerint Izráel népe telepedett le.

Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az ifjúság megfellebbezhetetlen hevével hozzászóló bölcselkedőről tanúskodnak. A megalapozott ismeretek hiányára azonban van magyarázat. Még maga sem döntötte el pontosan, mi is az, ami tényleg érdekli. Sok mindenről hall az egyetemi előadásokon, sokat olvas, napirenden próbál lenni a világban zajló történésekkel, de kiforrott álláspontja még nincs.

A dolgozat célja, hogy Jézus személyét ismerve megértsük a tanítványok életútját és sorsát. Az első fejezetben a bevezetéstani kérdéseket elemezzük. A második résztől kezdődően Jézus személyével és a tanítványokkal foglalkozunk. Jézust a méltóságjelzők által mutatjuk be, hogy megérthessük őt és személyének titkát, hogy ez alapján tiszta képet kapjunk a tanítványokról és a tanítványi küldetésről. A harmadik fejezetben elemezzük a három szenvedésjövendölést, amely nemcsak az Emberfia szenvedését és annak szükséges voltát hangsúlyozza, hanem a tanítványok sorsát is megpecsételi, amelyet a negyedik fejezetben összegzünk.

Márk volt az első, aki a Jézusról szóló hagyományanyagokat összesítette, megalkotva ezzel az evangélium műfaját. Az egész evangéliumban azonban egyetlen alkalommal sem válik nyilvánvalóvá, hogy Jézus valóban az Isten Fia lenne. Ezt nevezi az újszövetségi szakirodalom „messiási titoknak”, amely csupán a keresztre feszítéskor, pontosabban Jézus halálakor válik nyilvánvalóvá a százados hitvallásából. Márk evangéliumának lényege tehát Jézus istenfiúsága, és az, amit Ő értünk tett. Ez az az örömhír, amelyet az evangélista tovább akart adni: a keresztesemény. Tehát Márk teológiai koncepciójának középpontjában a kereszt, vagyis a Megfeszített áll.