Repository index

A tanulmány Pál apostol emberi oldalát vizsgálja: lelki alkatát, társas interakciókban megmutatkozó személyiségjegyeit. Elemezve a megtérésével végbement változásokat arra juthatunk, hogy valójában nem más emberré vált, hanem igazi teremtett egyénisége bontakozott ki Isten szolgálatában. Pál apostol életmódjára egyfajta gyakorlati tanításként tekinthetünk, amely által követendő mintát ad elénk. Missziós útjainak kronológiáját követve röviden áttekintjük az apostol kapcsolati hálójának dinamikáját: megemlítve be- és kilépő társakat, nagy intenzitású és mérsékelt kötődéseket. A csoportlélektan kutatási eredményeire támaszkodva vizsgáljuk meg a körülötte formálódó missziós munkacsoportok jellemzőit, amelyek tükrözik a hatékony csoportműködésre vonatkozó legfrissebb ajánlásokat.

A címünkben megjelölt két szó ritkán kerül ilyen közel egymás mellé a szakirodalomban. Ez a dolgozat lényegében arra irányul, hogy feltárja és bemutassa. mi a jelentősége e két fogalom összekapcsolódásának, tehát arról szól, hogy a csoportdinamikai tapasztalatokat miként lehet alkalmazni a gyülekezetépítés kontextusában.

Reinhold Niebuhr realizmusának egyik táptalaja az a valóság volt, amelyet Detroit társadalmában tapasztalt meg. A szegénység, a társadalmi problémák, a kizsákmányolás szöges ellentétben álltak azzal a derűlátó szemlélettel, amelyet az általa is olvasott liberális teológia tanított az ember állapotáról és a társadalomban rejlő lehetőségekről. A Detroitban töltött időszak radikálisan realistává tette etikai szemléletét is.

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

Amint azt a jelen tanulmány első részében említettem, a Septuaginta Bét-Seánt valóban „a szkíták városának” nevezi (Bír 1,27). Erről a Haag-féle lexikonban ez olvasható: a név „a Ptolemaioszok uralma idején történt veteránletelepítésre (íjászok és lovasok, azaz szkíták, a szó voltaképpeni értelmében) vezethető vissza”.