Repository index

“The one who believes in him will not be put to shame”. Reinterpreting Isaiah 28:15 in Romans 9:33 and 1Peter 2:6. This study delves into the meaning of Isaiah 28:15, examining its original context and subsequent interpretation in the New Testament, with a particular emphasis on the stone metaphor. The first part scrutinises text-critical and semantic issues, considering the Masoretic Texts alongside variant non-Masoretic readings. The latter section assesses the incorporation of the Isaianic text within two New Tes¬tament excerpts. This process is mediated through the Septuagint, specifically, a revised edition thereof. The study posits that the New Testament authors, with their different contextualisations, did not seek to innovate but rather aimed to integrate their approaches into an established hermeneutical lineage, commencing with Isaiah’s earlier interpreters.

Apostle Paul and the Scriptures. An overview of current research and the price of progress. Among Dezső Kállay's biblical studies, the letters of the apostle Paul appear with special emphasis. Paul’s interpretation of the Scriptures was deeply rooted in the active Scriptural tradition of his era, not isolated in hermeneutical vacuum. The Scriptures represented not just the written text but also its interpretation, thus the Israelites’ faith was likened to both a solid foundation and spiritual sustenance, as they “drank from the spiritual rock” (1 Cor 10:4). This study aims to map the key research trajectories concerning Paul’s citations of the Bible. It begins by addressing fundamental issues within accepted consensuses, then evaluates the current state of research, informed by the six-year efforts of the Paul and Scripture Seminar under the Society of Biblical Literature and its two resultant publications. We may conclude that we know more and less at the same time.

Jób 19,25–27 talán a könyv legismertebb szövegrésze. Ez a perikópa számos alkalommal hangzik el temetéseken, s minden bizonnyal, a halál kérdéséről gondolkodó keresztyének is szoktak róla elmélkedni. Az itt írottak nem kívánják a hit korrekcióját végezni. Mert – rendszeres teológiai megközelítésben – a mindenkori Jób szenvedésből, bűnből, halálból való megváltója ugyanaz: a Krisztus. Ez a tanulmány nyelvészeti-poétikai vizsgálattal törekszik körvonalazni a szöveg jelentését. Egy (akár spontán) szöveg megalkotottságának mikéntje révén is üzen. Mennyivel inkább érvényes ez az írott, hagyományozott, szerkesztett, szövegváltozatában rögzített alkotásra. (Természetesen, fennáll a hibák lehetősége, de azok azonosításáig legyen érvényes a lectio difficilior elve.) E tanulmány tehát Jób azon szavait igyekszik megérteni, amelyek az ő helyreállítójáról szólnak, aki akkor is képes megváltani, amikor már elfogyatkozik a test és a szív.

A feltámadás gondolata számunkra a keresztyén egyházi diskurzusban mindenekelőtt az újszövetségi szövegekhez kötődik, ahol része annak a központi üzenetnek, amelyet az egyház a maga missziója rendjén a világban képvisel. Az újszövetségi könyvek alapvetően kétféle értelemben beszélnek erről a témáról. Egyrészt – és ez a hangsúlyosabb – a Messiás, Jézus Krisztus fel-támadását (vagy feltámasztását) említik, másrészt, ennek mintegy kiegészítéseképpen, szükségszerű következményeképpen szólnak a Krisztusban hívők és nem hívők feltámadásáról. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feltámadás, pontosabban a halálból életre kelés gondolata mint olyan nem volt teljesen újszerűen a pogány világban, sem az ókori zsidóságban.

A tanulmány Lk 24,31 és a 2Tim 4,17 ószövetségi idézeteinek hátterét elemzi.

Amint azt a jelen tanulmány első részében említettem, a Septuaginta Bét-Seánt valóban „a szkíták városának” nevezi (Bír 1,27). Erről a Haag-féle lexikonban ez olvasható: a név „a Ptolemaioszok uralma idején történt veteránletelepítésre (íjászok és lovasok, azaz szkíták, a szó voltaképpeni értelmében) vezethető vissza”.