Repository index

Ez a tanulmány az első és a második világégés közötti korszak homiletikai kiadványaiból válogat, bemutatva néhány, az elméleti és a gyakorlati homiletika tárgyköréből származó alkotást. Ezek között van a lelkipásztorok számára készült szakkönyv, illetve a lelkészek által írt prédikációkat tartalmazó kiadvány is. Inkább deskriptív, leíró jelleggel tárgyaljuk az ebben a korszakban megjelenő műveket, keresve bennük a korra leginkább jellemző sajátosságokat, rámutatva arra, hogy a tárgyalt korszak alkotásaiban mi lehetett inspiráló az akkori hallgató, olvasó számára, illetve hogy mi lehet ösztönző a mai olvasó számára?

A dolgozat megírásával az volt a célom, hogy átfogó képet adjak Benczédi Pál prédikációiról, és ezzel együtt bepillantást nyújtsak a 20. század elei világba, bemutassam annak társadalmát, az akkori egyházat, a lelkészt, annak szerepét és hivatását. A dolgozat célja volt az is, hogy Benczédi prédikációit homiletikai szempontból is megvizsgálja. A homiletika is arra ösztönzi az írót, hogy a bemutatott társadalmat sokkal jobban próbálja megérteni, azzal együtt, hogy milyen kontextusban íródott a prédikáció. A prédikációk vizsgálata után megállapíthatjuk, hogy azok egy olyan világban íródtak, amely folyamatosan fejlődik, tudománya, kultúrája egyre korszerűbbé válik, a perspektívák egyre szélesednek. Ezek a prédikációk akkor íródtak, amikor az emberek előtt új lehetőségek nyíltak meg, sokan kivándoroltak, később az embereknek szembe kellett nézniük a két világháború borzalmaival, a megkülönböztetés és az elnyomás hatalmával.

Ebben a dolgozatban azokat az unitárius homiletikai kiadványokat mutatom be röviden, amelyek 1861 és 1918 között jelentek meg. Elsősorban prédikációkról és az ezeket összesítő gyűjteményekről lesz szó. Ezek nyomtatásban jelentek meg az erdélyi és magyarországi unitáriusok kiadásában. Szándékom pedig az, hogy ezek által bepillantást nyerjünk a kiválasztott korszak történéseibe, de nemcsak az egyháztörténeti jelentőségűekbe, hanem az azokat előidéző szellemi-lelki tevékenységekbe is.

Tatai Ferenc debreceni lelkipásztor műveiről, alapítványáról, hazai és svájci kapcsolatairól; továbbá 1742-es levele Beck professzorhoz és 1755-ös levele Szent Gallenbe. Temetési beszéde Domokos Márton debreceni főbíró fölött. Heidelbergi Káté erdélyi hatástörténetének kutatása során feltűnik, hogy Tatai Ferenc neve, aki „igen kíváló ember” és termékeny teológus, debreceni lelkész és egyházmegyei jegyző, esperes és püspök nem szerepel az 1752-es, kolozsvári Catechismusi Házi-Kints című kátémagyarázat címoldalán. Belső egyházi körökben, legalábbis a debreceni konzisztóriumban és a városi tanács tagjai között azonban közismert volt az a tény, hogy ő a hírneves Catechismusi Házi-Kints (a továbbiakban CHK) fordítója.