Repository index

Tanulmányom két tudásterület, a természettudomány és a teológia alapvető különbségeit vizsgálja. Közismert tény, hogy a természettudomány empirikus megfigyelésen és kísérleteken alapszik, míg a teológia a hitre és a kinyilatkoztatásra támaszkodik. A természettudományos ismeretek értelemmel ellenőrizhetőek, a teológiai igazságokat viszont hittel elfogadjuk vagy logikusan kikövetkeztethetjük, így ezen igazságok nem mindig ellenőrizhetőek empirikusan. Mindkét tudásterület az ember szellemi erőfeszítésének eredménye, így közös céljuk, hogy eligazítást nyújtsanak a létezés nehezen hozzáférhető részeivel kapcsolatban. Lehetséges igaz kijelentéseket tenni olyan valóságokról, amelyek nem hozzáférhetők az empirikus tapasztalatok számára? Tanulmányomban erre és ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ.

Philónnál a próféták, prófécia szavak jelentéstartalmát nem választhatjuk el az inspiráltság kérdésétől. Művei alapján egyértelmű ugyanis, hogy gondolkodásában ez ugyanazt az Isten kijelentését közvetítő állapotot jelöli. Az inspiráltság, eksztázis legmagasabb formája a prófétálás, amikor az ember többé nem ura saját értelmének, hanem Isten kisajátítja magának az embert és a Lélek használja hangképző szerveit. Ebből adódóan Philón szóválasztása a prófétálás jelenségére vonatkozóan alapvetően a nem bibliai görög nyelvből származik.

A dolgozat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásának 100. évfordulója alkalmából készült, és a két világháború közötti szövetségi munkát (nőszövetség, férfiszövetség, ifjúsági szövetségek stb.) vizsgálja, különös tekintettel a szociális és diakóniai szolgálatra. A tanulmány azokat a beszámolókat, tudósításokat, cikkeket és elvi megalapozást nyújtó írásokat használja forrásul, amelyek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kiadott Reformátusok Lapjában jelentek meg. Ezekből kitűnik, hogy mennyire nehéz, küzdelmes feladat volt a különféle szövetségek megszervezése, valamint az is, hogy az eredmények csak részlegesnek bizonyultak.

Lehetetlen arra nem eszmélni, hogy Jeremia kora az ótest.-i vallástörténet kulcsa. Csak aggodalmak között lehet mérlegre tenni e kort, mert az itt beállott fordulópont ismerete nélkül, rejtély marad előttünk az egész ótest.-i vallás. És ép ez a kor hivatott arra, hogy a személyiség, a próféta, Jeremia alakjának megragadó háttere legyen. Minél mélyebben járunk itt, annál inkább érezzük, hogy e prófétát nem a kora termette, hanem az Isten preadestinálta a népek fölé, hogy meg ne értse őt kora teljesen, ő meg ne értse korát, ne is könyörögjön. a népéért, ne tudjon remélni a legreménykedőbb korban sem, hanem, gyomláljon, irtson, pusztítson, romboljon, zokogjon, kétségbeessék s élepedt szívvel mégis építsen és plántáljon.

A tanítványság intézménye rendkívüli jelentőséggel bír az Újszövetség szempontjából. De vajon van-e valamilyen nyoma ennek az intézménynek a hellenista világon túl? Beszélhetünk-e tanítványságról az Ószövetségben? Játszott-e valamiféle szerepet az Ószövetség abban, hogy a tanítványság ilyen formát öltött a zsidóságon belül?