Repository index

A Barth–Brunner vita a 20. század protestáns teológiai történetének egyik jelentős mozzanata. A dialektika-teológia két kimagasló alakjának 1934-ben történt replikaváltása nemcsak Karl Barth és Emil Brunner teológiai súlypontjait foglalja magában, hanem betekintést enged az 1930-as évek pezsgő teológiai és szellemtörténeti légkörébe is. Brunner értelmezésében a természeti teológiának egyik sajátos változata jelenik meg, miközben Barth az újreformátori teológia szellemében következetesen az Ige autoritásának jegyében fejti ki álláspontját. Ebben tanulmányban a vita egyes pontjainak tartalmi feltárása mellett röviden rekonstruáljuk a keletkezési körülményeket is, és kitérünk erdélyi hatástörténetére, értékelésére is.

A törvény: méltányosság. A folytatás őre. És persze alkalom az önhitt moralizálásra. Az evangélium: jó hír. A lehetetlenné vált folytatás folytatásának a jó híre. És persze alkalom az olcsó kegyelem igénylésére.

Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!

Mi indokolja mai reformátusok érdeklődését a jezsuita lelkigyakorlatok iránt? Ebből a kérdésből szeretnék kiindulni, mielőtt megkísérelném összehasonlítani és teológiai szempontból értelmezni a kálvini és az ignáci lelkiséget. Remélem, hogy így alá tudom támasztani e teológiai értelmezésből és a szóban forgó lelkigyakorlatok megfigyeléséből nyert véleményemet, hogy tudniillik ez a két lelkiség kiegészíti egymást, és az ökumenikus egymásra találást erősíthetik napjainkban.

Minden egyházközségnek megvan a maga jellegzetessége, sajátos arculata. Az I. Mezőségi Ifjúsági Konferencia azt a célt tűzte maga elé, hogy felkutassa azokat az értékeket, amelyek széppé teszik egy-egy gyülekezet lelki arcát, és amelyek megtartó erőt jelentenek az eljövendő nemzedékek számára.