Repository index

Magiszteri dolgozatomban mindenekelőtt a Marosi Egyházmegye kialakulásának néhány főbb mozzanatát, illetve a XVIII. és XIX. század erdélyi protestáns egyházainak helyzetét ismertetem, hogy így többek között a kor református egyházának működésébe is betekintést nyerve keríthessünk sort az 1819-es év első felében felvett Marosi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek tárgyalására. A vizitációs jegyzőkönyvekben feljegyzett eseteket különböző kategóriákra osztva írom le, annak függvényében, hogy az adott esetek példának okáért a gyülekezet lelkészeinek, tanítóinak, vagy gyülekezeti tagjainak stb. fegyelmi ügyeit, vagy egyéb, az egyházközség anyagi vonatkozású ügyeit tárgyalják-e. Mesteri dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

Az unitárius papi pályára készülő diákok képzése hosszú múltra tekint vissza. A szakszerűbb lelkészképzés és a kimondottan erre a célra elkülönített teológiai kurzus beindítása azonban mintegy másfél évszázaddal ezelőtt kezdődött el csupán. Az elmúlt másfél évszázadban tehát számos olyan lépést tettek az oktatás javítására, amely ennek a képzésnek az elkülönítését és intézményesített átszervezését, szervezeti változtatását eredményezte. Amíg a XIX. század közepén a papi pályára készülő diákok az addigi megszokott filozófiai tanfolyam elvégzését követően még két évig folytatták teológiai tanulmányaikat, addig a század végére ezt a képzést már főiskolai rangra emelték, és a megválasztott dékán vezetése alatt külön nevet is adtak neki.

„Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban, az Úr színe előtt és elosztotta ott Józsué a földet Izrael fiai között az ő osztályrészük szerint” - olvassuk Józsué 18,10-ben. Az ókori világban az adminisztráció a mai értelemben fejletlen volt, az ember nem találkozott lépten-nyomon bírósággal, amely ügyes bajos dolgait eldönthette volna. Ezért szükség volt olyan rendszerre, amely ezt a hiányosságot pótolta. Talán ez indokolta részben a sorsvetés gyakorlatát Izraelben, de általában az ókori Közel-Keleten is. Ugyanakkor ennek a társadalmi gyakorlatnak vannak teológiai vonatkozásai is. Józs 18-ban a sorsvetés JHVH akaratának kifejeződéseként jelenik meg. Az a tény, hogy a sorsvetés JHVH színe előtt történik az azt jelentette, hogy a föld úgy került elosztásra, ahogyan azt JHVH szerette volna. A sorsvetésnek tehát egyúttal kijelentés, isteni döntés értéke van, mert a sorsvetés eredménye JHVH akaratát tükrözi.