Repository index

Mindennapi életünk, kultúránk, történelmünk, a magunkról való gondolkodás, az önreflexió alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Mi emberek narratívában képzeljük el saját világunkat, életünket, és identitásunkat. A múltunkra való visszatekintés, a jelen és a jövőkép értelmezése, az időiség struktúrája egyértelműen történetszerű létmegértéshez vezet minket. Nagy ereje van a történeteknek, talán az egyik olyan hatalom, amit az idő vasfoga nem kezdett ki. A narratíva egy olyan eszköz, ami minden kultúrában és minden generációban érvényesülni tud. Azonban a narratív gondolkodás már túlnőtt az egyszerű történetek értelmezésén és
rendszerezésén.

Pál apostol areopágoszi beszéde (ApCsel 17,16–34) az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv egyik legérdekesebb, de ugyanakkor legvitatottabb szakasza. Számos kérdést vet fel: Mi a jelentősége annak, hogy Pál apostol az Areopágoszon prédikál? Milyen mértékben érezhető Pál apostol igehirdetésében Lukácsnak, mint szerkesztőnek a munkája? Kicsoda az „ismeretlen Isten”, akit Pál hirdet? Jelen dolgozatunk célja az, hogy megismerjük, és megismertessük a pogány környezetben elhangzott missziós beszéd sajátosságait. Továbbá azt, hogy miként lehet megszólaltani a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló evangéliumot az athéniek körében. Ehhez kortörténeti, hagyomány- és motívumtörténeti vizsgálatot kell végeznünk.

Szakdolgozatomat három főrészre építettem fel azért, hogy ez által is segítsem az olvasót a jobb áttekinthetőségben. Az első főrészben a Nagyenyedi Egyházmegye történelmét, kialakulását, tárgyalom. A második főrészben eltávolodok az Egyházmegyétől és a protestáns egyháztörténelem oldaláról vizsgálom meg a 17-dik század második felét valamint a 18-dik század elsőfélét. A harmadik főrészben az átírt vizitációs jegyzőkönyvet mutatom be az adott helyzetekre, gyülekezeti sajátosságokra bontva azt.