Repository index

Bármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából. 

Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.

A fiatalok Istenképének kialakulását meghatározza a szociális helyzetük, a családi állapotuk (elvált szülők gyermekei, félárvák, vagy árvák). De meghatározza az is, hogy milyen kapcsolatuk van a környezetükkel, a szülőkkel, tanáraikkal, barátaikkal vagy a lelkipásztorral. Munkánkban arra törekszünk, hogy ezeket az istenképeket egy bizonyos korosztály életében feltárjuk és megvizsgáljuk. A dolgozat első felében egy részletes, elméleti alapozást olvashatunk, míg a második felében található a fiatalok által kitöltött kérdőívek kiértékelése és a következtetések levonása. A kutatás igazolja, hogy a legtöbb fiatal istenképe pozitív. Ez mind a szülők, mind a gyermekekkel foglalkozó vallástanár és lelkipásztor számára biztató jelenség. Úgy vélem, hogy fontos megismerni a fiatalok istenképét, de a sajátunkat is, mert ennek ismeretében hatékonyabb munkát tudunk kifejteni.

Az hogy valaki betagolódik az egyházba vagy sem, nagyon összetett és sokoldalú kérdés. S ha ez csak elszigetelt tapasztalat lenne, nem lenne szükséges erről a témáról írni. A „kikonfirmálás” viszont általános jelenség egyházunkban. Miben rejlik e probléma gyökere, hol találjuk a jelenség okait? Erre keresem a választ dolgozatomban, melynek fő témája a fiatalok egyházi szocializációja.

Minden gyülekezetet meghatároz az, hogy milyen lelkészi vezetésben részesül. A lelkész „tükröződik” egyházában, amit tesz annak súlya és nyoma van, amit nem annak pedig hiánya. Mégsem mondható az, hogy a gyülekezeti élet teljes mértékben a lelkésztől függ, mert vannak kiváló képességű lelkészek, akiknek gyülekezete nem prosperál és vannak akiknek igen. Mi a siker titka? Mit tudnak egyesek, amit mások nem? Nincs titok, legalábbis nem olyan, ami „varázslatos” lenne. A kulcs az, ami mindenkiben potenciálisan benne van: személyiségjegyekkel fuzionált tudatosságból fakadó, szervezett alapokon álló kemény munka.

Ebben a szakdolgozatban napjaink társadalmának egy érdekes, vallásos szempontból is aktuális jelenségét vizsgálom. A szociológiában élménytársadalomként ismert jelenséget fogom ismertetni, és a vallásszociológia területére érvényes vonatkozásait bemutatni. Emellett egyházi reakciókat mutatok be erre a jelenségre.