Nagy István Zoltán

Contributed content

2014

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak korunkra jellemző az erkölcsi elzüllöttség (paráznaság, hatalommal való visszaélés, jellemtelenség, stb.), de ha csak röptében is átlapozzuk az 18. század jegyzőkönyveit, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gyarló emberi szív mindenekelőtt Isten végtelen kegyelmére szorul. A 18. században egyáltalán nem volt idegen gyakorló református híveink részéről a Bibliából ismert megannyi vétkes cselekedett. Ebből a szempontból, a mai híveink sajnálatos módon nagyon is hasonlítanak elrettentő életmódú őseinkre. Viszont különbség van a mostani és az akkori egyházfegyelem gyakorlatba fektetése között.

ThesisMA Szakdolgozat2014Supervisor: Buzogány Dezső

2012

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu fekvését, nyelvjárását, népviseletét, építkezési stílusát, de ugyanakkor szó kerül a lakosság foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egységben bemutatom Györgyfalva és a györgyfalvi református egyházközség történetét. Ezen belül hangsúlyossá válik a református egyház történelme, az ott szolgált lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők megemlítése. Dolgozatom mellékletben tartalmazza az itt szolgált lelkipásztorok, valamint a kántorok névsorát, a gyülekezet klenódiumainak, szőtteseinek, harangjainak, úrasztalának feliratait. Röviden ismertetem a szószék, a szószékkorona, a csillár és a harangok jellegzetességét.

ThesisBA Szakdolgozat2012Supervisor: Kolumbán Vilmos József