Első Világháború

Tábori lelkész kapcsolata a hátországgal az első világháborúban

A dolgozat nemcsak a tábori lelkészi szolgálatról, hanem arról a kapcsolattartásról is értekezik, amely a katonalelkész és a hátországban maradottak között fennállt. A téma kiválasztását megelőzte egy folyamat. Előző tanévekben lehetőségem volt Kováts Benedek, református lelkipásztor naplóinak digitalizálásában tapasztalatokat szerezni. Irataiból kiderülő színes életpályája és gazdag munkássága adott okot arra az ötletre, hogy az ő személyével és életeseményeivel kapcsolatos témát válasszak a szakdolgozathoz.

A Papolci Református Egyházközség története a két világháború között

Dolgozatom során feltárom Papolc történetét a két világháború között. Az említett évtizedek során számos jelentős eseménnyel nézett szembe a falu közössége: nyugdíjba vonult az idős lelkész, majd a helyére egy másik jött, templomot kellett javítaniuk, fel kellett venniük a harcot a maguk módján a román uralommal, és meg kellett küzdeniük azzal a romlással is, ami a második világháború után következett, illetve a második világháború végén ismét rátört a falura.

A barcasági magyar evangélikus egyházközségek helyzete az 1916-os román betörés után

A mai napig fennmaradt, a román betörést, az azt követő helyzetet, a kegyetlen menekülést, a hazatérést és az elszenvedett károkat leíró iratok összevetéséből megpróbáltam feleleveníteni a barcasági magyar evangélikus egyházközségek azon szomorú helyzetét, melyet az 1916-os váratlan román betörés idézett elő. Ezt megelőzően, igyekeztem röviden összefoglalni az első világháború kitörésének okait, az egymással szemben álló két nagy szövetséget alkotó kisebb-nagyobb hatalmak céljait, hogy átláthatóbb legyen a románok egyáltalán nem várt támadása.

A kolozsvári református egyházközségek parokiális köreinek jegyzőkönyvei az első világháború idején

A dolgozatomban a Kolozsvári Református Egyházmegye Kolozsváron levő négy egyházközségének az 1915–1920 között felvett jegyzőkönyvi kivonatait vizsgáltam meg. Ebben az időszakban négy református egyházközséget tartott számon Kolozsvár. Dolgozatom célja az, hogy ismertessem az I. világháború idején ezeknek az egyházközségeknek a helyzetét.

A barcasági evangélikus egyházközségek helyzete az 1916-os román betörés után

Dolgozatomban a a barcasági magyar evangélikus egyházközségek helyzetét vizsgálom a fennmaradt dokumentumok alapján, amelyek rávilágítanak az 1916-os váratlan román betörést követő helyzetre, a kegyetlen menekülésre, a hazatérésre. Dolgozatomban ismertetem a barcasági magyar evangélikus egyházközségek nehéz időkben átélt helyzetét. Ennek a vidéknek a lelkészei és a csángó nép sokat fáradoztak azért, hogy Isten igéjét azon a nyelven hirdethessék, melyet a barcasági evangélikus hívek mindig anyanyelvüknek tekintettek.