lelkigondozás

Iskolai lelkigondozás a középiskolában

Az iskolai lelkigondozás paradigmaváltást jelent az individualizmustól a perszonalizmus irányába. A lelkigondozás által rámutatunk arra, hogy az ember több mint individuális lény. Az embert kapcsolatai, igényei és vágyai alapján lehet megérteni és megközelíteni. Az erőfeszítés eredménye nem minden esetben egy boldog ember, hanem egy olyan személy, aki érzékennyé válik a mások igénye iránt. Ez pedig a misszió lehetőségét vetíti elő.

Lelkigondozó prédikálás

Az igehirdetés mindig kritikus helyzetben van, s ennek fő oka, hogy maguk az igehirdetők krízisben, válságban élő emberek. Egyszerűbben szólva: bűnös emberek kísérlik meg hétről hétre és istentiszteletről istentiszteletre, hogy más bűnös embereknek a szent, tiszta, tökéletes Isten beszédét közvetítsék. Igehirdetési alapelvként azt vallom, hogy a prédikáció a Szentlélektől fogantatik és az igehirdetőtől születik. Ilyen értelemben – és csakis így – állítható, hogy a prédikáció Isten és ember közös műve az embertársak üdvösségre jutása érdekében.

A lelkipásztorok lelkigondozásának szükségessége és lehetőségei

Aki a címben megjelölt témával foglalkozik, meglepődve tapasztalja, hogy milyen elenyészően kevés irodalma van a lelkipásztorok lelkigondozásának. Könyvtárnyi írás szól arról, hogy mit és hogyan tegyen vagy ne tegyen a lelkipásztor a gyülekezet gondozása rendjén, de arról, hogy a lelkigondozóval mi lesz, hogy vele ki törődik, szinte senki sem ír.

Szórványpásztoráció

Az erdélyi egyházaink végváraiban, a református szórványokban a pásztoráció szerepe még nagyobb jelentőségre jut. Ezeken a pontokon vagy már, vagy még nincsenek meg azok a külső keretek, amelyek Krisztus egyházának kicsi közösségeit összefognák, aszerint, amint pusztuló, vagy épülőfélben levő szórvanyról van sző A „desolata ecclesiákban“ az örökölt keretek inkább jelentik keserű és lehangoló emlékek sorát, mintsem összetartó erőt.

Családlátogatás a gyülekezetépítés szolgálatában

A mai társadalmi viszonyok között, amikor a lelki „megbetegedések” megszokottá válnak, a lelkész a lelkek gondozásával tehet a legtöbbet híveiért. A családlátogatás egyik lehetősége a gyülekezeti lelkigondozásnak. Dolgozatomban a családlátogatással mint lelkigondozói eseménnyel foglalkozom, részletesen tárgyalva a családlátogatás módszerét, majd kiemelten foglalkozom a családlátogatás gyülekezetépítő szerepével.

A gyermekek lelkigondozásának lehetőségei

A gyermekek naponta különböző nehézségeken mennek keresztül: félnek, szoronganak, pánikolnak, megvan az ő életükben is a veszély arra, hogy bizonyos krízishelyzeteket éljenek át. Legtöbbször nem vesszük figyelembe a családi gondokat, az életükben adódó pillanatnyi nehézségeket. Ilyen problémák esetén a XXI. század felnőtt embere segítséget kér, legtöbbször szakembertől, vagy segítő csoportokhoz csatlakozik, de a gyermekeknek van kihez fordulni? Ki tudna segíteni ebben a helyzetben a jövendő gyermekének?

A gyászolók lelkigondozása

A dolgozat rámutat azokra a pontokra, ahol a lelkigondozó a gyász feldolgozásának folyamatában a gyászolók segítségére siethet. A dolgozat első felében a Szentírás alapján keressük a választ arra, hogy mit tanít a Biblia az emberről, a halálról és a gyászról. Ezt követően a gyászolás történetét dolgoztuk fel, hogy rálátásunk legyen, hogy az idők során, hogyan is alakult a gyászolás folyamata és a lelkigondozás hozzáállása. A dolgozat második felében a gyász pszichológiai vonatkozásait vizsgáljuk és inkább a gyászolóra tekintünk.

Segítség a szorongóknak

A dolgozat a szorongás témájával foglalkozik, s arra keresi a választ, hogy a bibliai tanúságok tükrében miként lehet segítséget nyújtani azon embereknek, aki szorongásos panaszokkal küzdenek. A témával való foglalkozás szükségszerű, hisz a gyülekezeti közösségeinkben is sok ember van, akiket a szorongás érzése megkötöz. Ezért a lelkipásztoroknak, szükséges némi jártasságra szert tenni e témát illetően, hogy hatékony segítséget tudjanak nyújtani a szorongással viaskodóknak.

Hogyan segítsünk a gyermekeknek a veszteségek feldolgozásában?

A lelkigondozásban, a veszteségek feldolgozása sosem egyszerű feladat, de még nehezebb a gyermekek lelkigondozása. Családterápiában, és kontextuális lelkigondozásban a gyermekek részei a lelkigondozásnak, de célzottan a gyerekek segítésére nincs recept. „Hogyan segítsünk a gyermekek veszteségeinek a feldolgozásában?” Erre a kérdésre keresem a választ, és a dolgozat végére érve egy következtetést tudok levonni: a gyermekek lelkigondozása az egyik legkönnyebb, de egyben legnehezebb segítői feladat. A dolgozatban nem kapunk erre a kérdésre egyértelmű választ, mert talán nem is létezik.