magyar-román kapcsolatok

A reformátusok és a románok viszonya a 17. században

Egy olyan államban, amelyben egyszerre több nép és különböző felekezetek élnek meg egymás mellett az élet nem lehet konfliktusmentes. De a különböző népek és nemzetek nemcsak elszenvedik a másik szomszédságát, hanem tanulnak egymástól, kisegítik egymást. A dolgozatom megírásával célom az volt, hogy betekintést adhassak az olvasónak Erdély vallási életéről a 17. századból, még pontosabban ismertessem a román reformációt és annak történetírását.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának határozatai - 1974-1975

Mesteri dolgozatomat négy egységre tagoltam. Az első egység a Szocialista Államról szól Nicoale Ceauşescu vezetése alatt. Először is szükségesnek a szocializmus és kommunizmus meghatározását. A továbbiakban pedig arról írtam, hogy hogyan állt át Románia a Szövetségesek oldalára, hogyan került kormányra Nicoale Ceauşescu, milyen volt az ország külpolitikája és belpolitikája (gazdaságpolitikája, társadalompolitikája) a kommunizmus évei alatt. A második egységben a Szocialista Állam magyarságpolitikájáról és egyházpolitikájáról írtam.

Az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának határozatai - 1973

A dolgozat négy egységre tagolódik. Az első egység arról szól, hogy Romániának, mint szocialista államnak, milyen külpolitikai és belpolitikai intézkedéseket kellett meghoznia. A következő rész a szocialista állam magyarságpolitikáját és valláspolitikáját részletezi, illetve mutatja be. Ebben a részben olvashatunk arról, hogy az egyháznak milyen lehetőségei voltak a kommunizmus alatt, illetve mennyi szabadságot biztosított az államhatalom a szabad önrendelkezés tárgykörében. A harmadik pontban a jegyzőkönyv összefoglalásával találkozhatunk.

A barcasági evangélikus egyházközségek helyzete az 1916-os román betörés után

Dolgozatomban a a barcasági magyar evangélikus egyházközségek helyzetét vizsgálom a fennmaradt dokumentumok alapján, amelyek rávilágítanak az 1916-os váratlan román betörést követő helyzetre, a kegyetlen menekülésre, a hazatérésre. Dolgozatomban ismertetem a barcasági magyar evangélikus egyházközségek nehéz időkben átélt helyzetét. Ennek a vidéknek a lelkészei és a csángó nép sokat fáradoztak azért, hogy Isten igéjét azon a nyelven hirdethessék, melyet a barcasági evangélikus hívek mindig anyanyelvüknek tekintettek.