Staff publication

The right man on the right place – megfelelő embert a megfelelő helyre – tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, hogy ember és hivatal (hivatás) egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, hogy ez nem így történik: vagy nem találunk megfelelő embert egy bizonyos hivatal betöltésére, s a nincs emberem (Jn 5,7) ilyen értelemben is fájóan igaz lehet; vagy pedig olyan kegyelmi ajándékokkal bőven felruházott emberrel találkozunk, aki nem kerül olyan helyre, amely megfelelne tudásának, tehetségének, adottságainak.

Már gyermekkorában felfigyeltek kivételes emlékezőtehetségére. Úrvacsoraosztáskor egyszeri hallás után megtanulta a bibliai aranymondásokat. Tehetségével és a történelem iránti vonzódásával Enyeden is hamar kitűnt diáktársai közül, s az sem zavarta, ha a társai, sőt tanárai kinevették amiatt, hogy mindenféle régi iratot összevásárolt.

Az erdélyi protestáns egyházak a zsinatok keretében vizsgáztatták, iktatták be és bocsátották ki szolgálatra lelkészeiket. Ennek voltak igazoló okmányai azok az egyleveles lelkészszentelési bizonyítványok – latinból átvett néven formáták, amelyeket a zsinat adott ki, és amelyeknek célját a jelen tanulmányban bemutatott nyomtatvány fogalmazza meg.

Negyven évvel ezelőtt hunyt el Imre Lajos, a Kolozsvári Protestáns Teológia professzora, az erdélyi református egyházi élet kiemelkedő személyisége. Gyászjelentőjén kissé különösen hathatott a bibliai versrészlet: „nagy fejedelem esett ma el Izráelben” (2Sám 3,38). Mert ez a termetében kis ember, ez a „kistermetűségébe tömörödött nagyság” úgy élt, tanított, nevelt és írt, hogy sohasem tartott igényt „fejedelmi” címre, tekintélyét kiemelő rangokra.