Basa Mihály

Lelkipásztori sors a 19. században. IV

Basa Mihály lelkipásztor levelezése

Basa Mihály levelezésének fennmaradt darabjai inkább csak adminisztratív jellegűek. Ezek a gyülekezeti szolgálatok megszervezésére, valamint a szolgálatot végző személyek kijelölésére és tevékenységére vonatkoznak. E kevés számú le-vél sorából – mondhatni – „kilóg” az Alexander von Bach császári belügyminiszternek címzett üdvözlet. Tematikáját tekintve e személyesebb hangvételű levél is a szolgálat kérdésköréhez kapcsolódik.

Lelkipásztori sors a 19. században

Basa Mihály, az író lelkipásztor. II.

Ez a tanulmányunk Basa Mihály református lelkipásztor publicisztikai munkáságát mutatja be. Írói tevékenységében különös hangsúlyt kaptak az oktatási kérdések. Fáradhatatlan harcosa volt a népnevelésnek. Reformtervezetet dolgozott ki, amelyben az erdélyi oktatás legfontosabb kérdéseit taglalta, és értékes javaslatokkal igyekezett előmozdítani az oktatás ügyét. Emellett az egyház jó hírnevének megőrzésén fáradozott és kellő tájékozottsággal válaszolt kora kihívásaira.