Practical theology

Megfelelő embert a megfelelő helyre. Tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, amikor ember és hivatal egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, amikor nem így történik. Mindezt abban a hitben mondom, hogy semmi sem történhet Isten ordinációja, vagy éppen permissziója nélkül, aki gyakran megengedi, hogy méltatlannak ítélt vezetők álljanak az élen, s kegyelmének jele, hogy az alkalmatlan elöljárók ellenére is van hatalma megtartani egy közösséget.

Embertársaink közül sokan egy méltatlanul nyomorúságos világban élnek – ennek hírei naponként érkeznek el hozzánk. A képernyőkön bejön lakásunkba a szegénység, s mi terített asztalunk mellől, minden nap dúsan vigadozva, bíborba és patyolatba öltözve tehetetlenül nézzük karosszékeinkből Lázárt, a koldust.

A tanulmány az egyházszakadások okairól és hatásairól szól, különös tekintettel a hollandiai református egyházakat illetően. A szerző igyekszik röviden bemutatni az ottani helyzetet, mely segíthet saját egyházi helyzetünkre vonatkoztatni a kérdést. A tanulmány második része összefoglalja Pál apostolnak az egyház egységéről szóló tanítását az Efezusi levél 4. része alapján. A tanulmány harmadik részében arra keressük a választ, hogy mit is lehetne tenni.

Az ezredvégi keresztyénség, ezen belül pedig, kiváltképpen a keresztyén alkotóértelmiség, amennyiben helyzetét a hit és élet, a kultúra és lelkiség viszonylatában szemléljük, ahhoz a divatdiktátorhoz hasonlít, aki egyik pillanatról a másikra, az események számára észrevétlen alakulása folytán megrendelések nélkül marad.

Hazai református egyházunkat általában – szemben a nyugati egyházakkal – a hagyományokhoz inkább ragaszkodó, az újat óvatosan fogadó szemlélet jellemzi. Vajon mi van e mögött? Jól kipróbált értékek konzekvens vállalásáról, minden tőlünk idegen hatás higgadt megszűréséről beszélhetünk? Meddig mehetünk a hagyományainkhoz való ragaszkodásban, és mikor válhat ez a ragaszkodás a szükséges fejlődés kerékkötőjévé? Témánk időszerűsége vitathatatlan, s üdvös, jövendőbe mutató eszmélődés támadhat, nem is annyira az előadás, mint az azt követő beszélgetések által.

Úgy tartják rólunk, a református egyházról, hogy szolgálatunk központjában a prédikáció van. Ez nem igaz akkor, ha a sákramentumokkal ellentétben állítjuk. Nem igaz tehát az, hogy a református istentisztelet középpontjában a prédikáció, a római katolikus egyház istentiszteletének középpontjában az úrvacsora áll. Inkább: istentiszteleti életünk olyan ellipszis, amelynek az egyik gyújtópontjában a prédikáció, a másikban a sákramentum van.

Jelen tanulmányban a szerző azokat a bibliai, etikai és gyakorlati teológiai elveket fogalmazza meg, amelyek a szabályzat teológiai alapját képezik. A cím egy olyan kettősséget jelöl, amely Isten földi országának, az ország „előszobájának”, az egyháznak a létéből adódik: az evangélium, a jó hír megváltottságunk, amely ebben a vonatkozásban szabad teret enged keresztyénségünk megélésének, ugyanakkor az egyház testén szeplők és sömörgőzések (Ef 5,7) vannak, s ez bizony „rossz hír”.

Évzáró beszéd 2005 - Juhász Tamás.