Győri L. János

Győri L. János (Sajószentpéter, 1958) magyar–német szakos gimnáziumi tanár, irodalom- történész, 2005 óta a Tiszántúli Református Egyházkerület által működtetett Református Művelődés- és Iskolatörténeti Kutatóintézet igazgatója. Kutatási területei a kora újkor magyar művelődés- és irodalomtörténete, különös tekintettel a reformáció kultúrtörténeti hatásaira, illetve a hazai református nevelés- és iskolatörténet. Ezekben a tárgykörökben magyar és német nyelven publikál, szerkesztője a Református Művelődéstörténeti Füzetek című kiadványsorozatnak és a Kiadványok a Debreceni Református Kollégium fennállásának 475. évfordulójára tiszteletére című könyvsorozatnak.

Szerzői tartalom

Rácsnézet | Táblanézet
Megjelenített bejegyzés: 1 - 2 Összesen: 2

2019

2016

Heinz Schlaffer (Elhotten, 1939) stuttgarti emeritus professzor Die kurze Geschichte der deutschen Literatur című másfél száz oldalas irodalomtör­téneti esszéje még a kiadás évében, 2002-ben került a kezembe egy németországi konferencia alkalmával, s útban hazafelé a vonaton egy lélegzetre el is ol­ vastam. A kissé provokatív tartalmú, briliáns stílusú írás akkor annyira lenyűgözött, hogy elhatároztam, a kis kötetet itthon ismertetem.

PublikációRecenzió, kritika2016Református Szemle 109.3