Magyari Zita Emese

Szerzői tartalom

Rácsnézet | Táblanézet
Megjelenített bejegyzés: 1 - 2 Összesen: 2

2020

A digitális technológia hatásai ellenére fiataljaink vágynak arra, hogy közösségekhez tartozhassnak. Ezt igazolja a virtuális közösségek iránti igény, illetve a tény hogy folyamatosan kapcsolatban vannak egymással, azaz nem tudnak anélkül élni, hogy ne osztanák meg újra és újra életük történéseit másokkal, és ne részesednének ők is mások élettörténeteiből. Ennek okán úgy gondolom, hogy a közösségformálás során az önmagunkról és a minket körülvevő világról való tanulás, legfontosabb, változatlanul örök eleméhez kell nyúlnunk, a beszélgetéshez, a kérdések mentén folytatott dialógushoz. Beszélgető terekre van szükség, ahol meghallgatják a fiatalok egymás és saját gondolataikat, ahol fontosak lehetnek, ahol kérdezhetnek és útmutatást kaphatnak a Élethez. Olyan fiataljaink számára biztonságot nyújtó közösségekre van szükség, ahol őszintén és nyíltan beszélhetnek az őket foglalkoztató nagy kérdésekről. A dolgozatom olyan témacentrikus egyleti tevékenységek alkalmával felhasználható csoportos beszélgetések konkrét terveit tartalmazza, amelyek ebben kívánnak segítséget nyújtani. A különböző játékoskönyvek, szórakoztató tevékenységeket összefoglaló kiadványok mellett olyan pontos útmutatóként szolgál, amely az egyleti tevékenység során a helyi egyletvezetőket segíti eredményes beszélgetések vezetésében.

SzakdolgozatMA Szakdolgozat2020Supervisor: Czire Szabolcs

2018

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak. Dolgozatomban arra törekedek, hogy a történeti Jézus-kutatás legnagyobb szaktekintélyének tekinthető John Dominic Crossan munkássága alapján mutassam be az Isten országát, mint jelen idejű valóságot. Fő célkitűzésem annak bemutatása, hogy mit jelentett és miként nyilvánult meg a történeti Jézus tanításában. Mi volt Jézus üzenete Isten országa mozgalma révén? Hol, hogyan és mikor alakult ki a mozgalom? Miért éppen ott? Mit jelentett Jézus kora társadalmában és milyen jelentőséggel bírt? Közösségi vízióként tekinthető-e szembefordulásként a fennálló politikai renddel?!

SzakdolgozatBA Szakdolgozat2018Supervisor: Czire Szabolcs