Ungvári Rebeka

This thesis highlights that the life of the Reformed Church of Uzon in the 18th century was far from free of difficulties. The community was struck by fires and wars, while internal tensions and conflicts (such as disputes over the seating order in church) also undermined its cohesion. A deeper understanding is provided through the study of the history of the Sepsi Church District, primarily on the basis of the works of Kolumbán, Tóth, Pokoly, and Juhász. The thesis also examines the movable and immovable property of the congregation, relying chiefly on the Annotamenta Ecclesiae Uzoniensis Reformatorum (1648–1717) and the Liber Ecclesiae, which continues up to 1744. Further important sources include the studies of Árpád Csáki, the description of the church by Kinga Tüdős, and data provided by Barna-András Ungvári, the current pastor. As part of the research, document-value records preserved exclusively in the parish archives have been digitized. In view of the length of the original manuscript, however, the transcription has remained incomplete and selective.

A dolgozat rávilágít arra, hogy az Uzoni Református Egyházközség 18. századi élete korántsem volt problémamentes. A közösséget tűzvészek és háborús események sújtották, emellett belső feszültségek és konfliktusok (például a templomi ülésrend körüli viták) is nehezítették működését. A mélyebb megértést a Sepsi egyházmegye történetének feldolgozása segíti, elsősorban Kolumbán, Tóth, Pokoly és Juhász munkái alapján. A dolgozat foglalkozik az egyházközség korabeli ingó és ingatlan vagyonával is, elsősorban az Annotamenta Ecclesiae Uzoniensis Reformatorum (1648–1717), valamint az 1744-ig vezetett Liber Ecclesiae alapján. További fontos források közé tartoznak Csáki Árpád tanulmányai, Tüdős Kinga templomleírása, valamint Ungvári Barna-András, a jelenlegi lelkipásztor által közölt adatok. A kutatás során digitalizálásra kerültek olyan dokumentumértékű feljegyzések, amelyek korábban kizárólag az egyházközség levéltárában voltak elérhetők. Az eredeti jegyzőkönyv terjedelmére tekintettel azonban a szöveg átírása hiányos és szemelvényes formában készült el.

Barcaföldvár Brassóhoz közel helyezkedik el, az Olt folyó bal partján. A település határában 1942 és 1944 között szovjet hadifoglyokat őriztek, Románia átállását követően pedig magyar és német hadifoglyok, de legfőképpen észak-erdélyi magyar és (részben) sváb (németakjú) civilek szenvedtek itt 1944 októberétől egészen 1945 őszéig. A szakdolgozat próbálja feltárni az internáló központok létrejöttének történelmi okait és az észak-erdélyi internálásokat megelőző eseményeket. Szó esik a Maniu-gárda által vezetett magyarellenes atrocitásokról, Románia kiugrásáról a második világháborúból, a szabadon engedés körülményeiről, a foglyok segélyezéséről, valamint létszámáról, a történtek sajtó visszhangjáról, a Barcaföldváron létrejött emlékhelyről és a hídvégi emlékszobáról is. A dolgozat betekintést nyújt az 1944-45 közötti siralmas egyházi helyzetbe, amikor a falvak üresen, a gyülekezetek pásztorok és vezetők nélkül maradtak. Mindezt négy háromszéki lelkipásztor élettörténete szemlélteti. A futásfalvi származású Bardocz Mózes római-katolikus plébános és Máthé János krizbai evangélikus lelkipásztor élettörténete, Lőrinczi Árpád, volt hídvégi református lelkipásztor és családjának szerepe a fogolytáborban és Kónya Ferenc sorsa tanúskodnak az internáló központ rémségeiről. Kitartásuk, hitük példaként állhat a ma és a jövendő lelkipásztora előtt. A felhasznált bibliográfia nagyrészt Benkő Levente történész-újságíró műveire hagyatkozik.