Zsigmond Zsolt

Szerzői tartalom

Rácsnézet | Táblanézet
Megjelenített bejegyzés: 1 - 1 Összesen: 1

2023

A dolgozatom témája a Marosi Református Egyházmegye 1827-es jegyzőkönyvének átírása és elemzése. A cél a jegyzőkönyvek tartalmi elemzése volt. Ehhez elengedhetetlen a Marosi egyházmegye múltjának és 19. század eleji állapotának, a vizitáció intézménytörténetének, illetve a reformkor erdélyi (református és nemcsak) egyházi helyzetének az ismerete. A fenti témákkal a dolgozat egy-egy alfejezete foglalkozik. A jegyzőkönyvek szövegét három téma köré csoportosítva dolgoztam fel a vizitáció intézményének három jellemzője szerint: 1. adminisztratív, 2. fegyelmi, 3. gazdasági főhatóság. Adminisztratív hatóságként elsősorban az egyházközségek tisztségviselőinek megválasztása, illetve kinevezése, valamint az anya- és leányegyházközségek kapcsolatát illetően intézkedett. Fegyelmi hatóságként odafigyelt mind az egyházi szolgák, mind a gyülekezeti tagok erkölcsi életére. Gazdasági hatóságként az ingó és ingatlanvagyon megfelelő felhasználásra, illetve a lelkészi és tanítói fizetésekre fordított gondot. Az első két alpont ismertetésekor a leíró módszert alkalmaztuk, a harmadik pont esetében lehetőség volt kvantitatív elemzésre is. A feltárt adatok fontos, elsősorban mikro- és régiótörténeti adalékokkal járulnak hozzá az Erdélyi Református Egyház 19. századi történetéhez.

SzakdolgozatBA Szakdolgozat2023Supervisor: Ősz Sándor Előd