Pál apostol a Római- és a Galata-levélben azért küzd, hogy bizonyítsa: az ember nem cselekedetekből, hanem hitből igazul meg Isten előtt. Igazolásként Ábrahám példáját említi, aki megigazult, mert hitt Istenben. A Jakab-levél szerzője azonban vitázik ezzel a szemlélettel, amikor azt állítja, hogy a cselekedet nélküli hit önmagában halott. Ő is Ábrahámmal érvel, aki hitét cselekedetével – Izsák feláldozásának a készségével – mutatta meg és ennek nyomán igazult meg. Ez az ellentmondást egyoldalúan is fel lehet oldani, ahogyan például Luther tette, amikor Jakab iratát leértékelve azt szalma-levélnek nevezte. Ebben az esetben Jakab mellőzésével egyoldalúan lehet ragaszkodni a páli teológiához. Az alábbi értelmezésben másként járunk el: szembeállítjuk ugyan e kétféle teológiai látást, de úgy, hogy azok kölcsönösen rákérdezzenek egymásra, majd pedig igazoljuk, hogy a kettő összeegyeztethető és kölcsönösen kiegészíti egymást.