Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 11 of 11 results.
PublikációZamfir Korinna2023Pages: 343--358

A „russzkij mir” („orosz világ”) egy képlékeny eszme, amely Ukrajna orosz inváziójával került a figyelem középpontjába mint a háború ideológiai alapja. A fogalom jelentése, vagy legalábbis annak publikus meghatározása, változásokon ment keresztül. Míg megfogalmazása szakaszában a nyelvi-kulturális határokon átívelő orosz közösség eszméje ártalmatlannak tűnt, addig a 2000-es évektől – Putyin hatalomra kerülésével, illetve az Orosz Ortodox Egyház [OOE] által eszközölt jelentésmódosulás nyomán – a „russzkij mir” az orosz birodalmi eszmék foglalata és eszköze lett. A tanulmányban az „orosz világ” jelentéseit, a fogalom jelentésváltozásait tekintem át, és annak vallási vetületét, a „Szent Rusz” képzetét tárgyalom. Ezt követően kitérek Kirill pátriárka diskurzusára, amely az „orosz világ”, illetve a „Szent Rusz” ideológia fogalmi rendszerével legitimálja Oroszország Ukrajna elleni háborúját. Végül ortodox teológusok 2022-es elítélő nyilatkozatát ismertetem az „orosz világról”.

PublikációBiró István20231162Pages: 182--211

Az erdélyi református egyház a trianoni békeszerződés után egy teljesen új, addig soha nem tapasztalt helyzetben találta megát. Az impériumváltást követő években azonban elindult egy eszmei útkeresés nemcsak az irodalom és a közélet terén, hanem az egyház életében is. Az erdélyi magyar értelmiség ezen útkereséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a korabeli református egyház vezetői, teológiai tanárai és lelkipásztorai, akiknek elmélkedéseik, gondolataik ma is jelentős tartalommal és hatással bírnak. Jelen tanulmány célja az volt, hogy feltárja ezeket az 1920 és 1944 között megjelent kiadványokat egy eszme- és egyháztörténeti keretbe foglalva és időrend szerint ismertesse a korabeli református értelmiség nemzetszemléletét.

PublikációKustár Zoltán2021Pages: 472--493

Isten igazságosságának a kérdése mindig is foglalkoztatta Izrael bölcseit, de igazán élessé a kérdést a hellenizmus kihívása tette. Valóban van értelme a hitnek? Van haszna az istenfélelemnek, és valóban aszerint alakul kinek-kinek a földi élete, ahogyan Izrael Istenének akaratához viszonyul? A hellenizmus filozófiai irányzatai e kérdésekre nemmel feleltek. Ebben a tanulmányban a Prédikátor könyve sokat emlegetett „szkepszisét” és életigenlését kívánom a theodicea szemszögéből vizsgálódás alá venni. Meg-győződésem, hogy a könyv többlépcsős irodalmi folyamat eredményeként állt elő, s így a „Prédikátor” a theodicea kérdésére is több, egymást kiegészítő feleletet kínál a diakrón szövegolvasat iránt is fogékony olvasónak.

PublikációVisky Sándor Béla2010Pages: 280

A teodicea-kérdés filozófia- és teológiatörténeti vonatkozásait mutatjuk be Platóntól napjainkig, különös tekintettel két közismert filozófus (Kant és Nietzsche), valamint két 20. századi teológus (Moltmann és Sölle) munkásságára.

PublikációVisky Sándor Béla20123Pages: 245--255

PublikációHermán János20141076Pages: 678--698

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg. A gálospetri tájházból egy olyan Sass Kálmán írta levél híre érkezett, amely eddig ismeretlen volt előttem, és emellett számos új anyakönyvi adat az érmihályfalvi lelkészek jóvoltából. Családfák tanulmányozása pedig elkerülhetetlen, mert az eddigi közlések néha elírásokat tartalmaznak.

PublikációHermán János20151081Pages: 76--85

Sass Kálmán (Gálospetri, 1904 – Szamosújvár, 1958) írásbeli hagyatékának pontos és részletes feldolgozása még várat magára, de eljött az ideje annak, hogy elkezdjük ennek számbavételét, és a hiány pótlása érdekében legalább tájékoztatásképpen soroljuk ezeket. Miután kivégezték, egyházi és tudományos munkásságának nyomait teljesen száműzték a közéletből, a könyvtárakból pedig írásait haladék nélkül eltávolították, amelyeknek – ismerve a hajdani kommunista diktatúra észjárását – már a címük is jelzi a szigorúan tiltottá vált témákat.

PublikációDávid Gyula20161096Pages: 691--705

Sztálin halála után a szovjet blokkhoz tartozó kommunista államok egyházi politikája fokozatosan megváltozott. 1955-ben Márton Áron, a halálra ítélt római katolikus püspök kiszabadult a börtönből, és sok más pap, szerzetes és miniszter mentesült. A romániai magyar protestáns egyházak kapcsolatba léphetnek a apácák templomaival Magyarországon és a világon. Az útlevelek megszerzésére vonatkozó egyszerűsített igazgatási eljárás után az emberek külföldre utaznak és kapcsolatokat építhetnek ki.

PublikációTunyogi Lehel2004304Pages: 195--196

Mindig az első mondat a legnehezebb. Ezt most olyan természetesen, sallangmentes könnyedséggel állítom, mintha az imént éppen nem az ún. első mondatot írtam volna le. Írás közben az az érzésem, hogy valaki áthajol a vállam fölött, hogy belepillantson írásfélben tekerőző szövegembe.