Repozitórium index

A helyi gyülekezetek vizitációja során a bizottság egy sor kérdést intézett a helyi lelkipásztorhoz és a gyülekezethez. Az erdélyi református egyházban csak a 17. század végéről maradtak fenn az egyházmegyei vizitáció során rendszeresített kérdőpontok. Bár korábbi adataink nincsenek a vizitáció e részleteiről, mégsem lehet kizárni a kérdések korábbi megjelenését, mivel őseink európai mintára szervezték meg az egyházat, és európai gyakorlatot követtek sok más tekintetben is. Tehát amikor elérkezett a vizitáció napja – írja Wilhelm Zepper – az egész gyülekezetnek össze kellett gyűlnie az ellenőrző bizottság előtt, amely a helyi lelkészt nemcsak igehirdetési tevékenysége felől kérdezték ki, hanem teljes lelkipásztori tevékenységéről.

Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.

A tisztátalanság rabbinikus szabályozása igen összetett rendszer, ahhoz azon­ban, hogy az alább olvasható három fejezetet világosabban megérthessük, ha csak nagy vonalakban is, de el kell igazodnunk benne. A Tóra tisztaságról és tisztátalanságról szóló rendelkezései nem egészségügyi szabályozások, hanem kultikus előírások. Ha nem így volna, nehéz lenne értelmezni, hogy az olyanok esetében, amelyek poklosság, kiütések, menstruáció következményei, miért csak elmúlásuk után kell alkalmazni az eljárást, az olajjal vagy vérrel történő meghintést.

A fenti főcím után zárójelbe tett kérdőjel a forrásjelölés pontosságát vonja kétségbe. Ez a tanulmány a kérdés megtárgyalása és a helyesbítések érdekében született a magyarországi bizottsági munka keretei között. Azonban a megtár­gyalás és a helyesbítés munkája ma már az egész Kárpát-medence reformátusságára tartozik. A következő néhány lap pedig azt is szemlélteti, hogy mennyi munka vár még a bizottságra az énekek és az énekeskönyv ügyében, mert eh­hez hasonló kérdéseket kell még tisztáznunk több száz énekünk esetében.

Levéltárak, tékák mélyén, múzeumok féltett polcain lapul még néhány példány abból az énekeskönyvből, amelyet mintegy 70 évig használtak Erdélyben. Fontos megjegyeznünk, hogy a Magyarország területéről 1918-ban leszakadt részekből a nagybányai, a szatmári és a szilágysági egyházmegyék egyes gyülekezetei, amelyek azelőtt az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartoztak, szintén ezt az énekeskönyvet használták. Az 1908-as, Seprődi János által szerkesztett új énekeskönyv, valamint ennek 1909-es és 1911-es kiadásai, illetve az 1923-as erdélyi kiadás természetes módon váltotta fel ezt az énekeskönyvet az említett gyülekezetekben is.