Repozitórium index

The Textual and Redactional History of Genesis 46:8–27 -- Genesis 46:8–27 lists the names of those who went down along with Jacob to Egypt during the famine in Canaan. However, this passage has some features that inspire to further study. These include seemingly pointless repetitions, tensions within the text and contradictions with other verses in the book of Genesis, which lead us to conclude that the text of the pericope in question has undergone significant changes over time. In this study, we will attempt to deduce possible textual layers and reconstruct the sources used, starting from the canonical text and working backwards in time.

In studies on the composition of prophetic literature, the larger textual layers reinterpreting earlier texts, the so-called Fortschreibungen, received much attention. It is well-known that beside these larger literary elaborations prophetic books also contain shorter explanatory interpolations, often called glosses, which intend to clarify a particular imagery of the prophecy (e.g., Isa 9:14). A systematic reading of these short annotations has been neglected, however, in studying the formation of prophetic books. The present article reconsiders the Isaiah-Memoir from this perspective. It identifies editorial interpolations in three distinct pericopes, Isa 8:2, 8:6-7a and 8:23b. It is argued here that the identification of such explanatory additions is the key to understanding notorious textual complexities. Moreover, it points out that these interpolations tend to expose recognisable patterns and common hermeneutical principles.

„Hinni annyi, mint túl lenni a halálon. De hogyan lehetünk túl, ha egyszer innen vagyunk? A présbe kényszerültek végső válasza – Jóbné idült javaslata szerint – Isten megátkozása és a pusztulás. Avagy: bizalom a határon.”

Visky ​​S. Béla gondolkodásmódja, érvrendszere és hite egyaránt meggyőző és hiteles. Logikája töretlen, és bár nyilvánvalóan nehéz, sőt kényes kérdéseket taglal, még a vele vitába szálló feleknek is el kell ismerniük a kereső, kérdező, kutató teológus tárgya iránti elkötelezettségét és kompetenciáját. Én a magam részéről a szerzővel egyetértő beszélgetőtársak közé tartozom, kiváltképpen a szakterületemet is érintő kreáció-evolúció vitát illetően; sokat tanultam leírt és elmondott gondolataiból. (Dr. Falus András immunbiológus, a MTA tagja).

Az előadás négy alapgondolatból tevődik össze. A szerző először az emberré létel
kérdését taglalja és az emberi embrióval foglalkozó tudományt kívánja – pozitív megvilágításban – bemutatni. A második részbena prenatális diagnosztika és a művi vetélés hátterére és gyakorlatára tér ki. A harmadik részben arra a kérdésre keres választ, hogy mi az, ami ebben az úgynevezett neonatális fázisban az orvostudomány számára megengedett, és mi az, ami tilos. A negyedik lépésben azokról az új, nagy horderejű lehetőségekről szól, amelyekaz embrióról szerzett tapasztalat alapján ma már megvalósíthatók, hogy hogyan lehet felhasználni a gyógyászatban az úgynevezett őssejteket.

Száz évvel ezelőtt, ha valaki megbetegedett, állapota rohamosan romlott a diagnózis elégtelensége és a megfelelő kezelés hiánya miatt. Elég, ha az akkoriban oly gyakori fertőző megbetegedésekre gondolunk. Az élet végső szakaszában a menthetetlen betegek szerény, rövid ideig tartó gondozásban részesültek, mivel a halál korán beállt. Az orvosi diagnosztika és a kezelés rengeteget javult az agyagi és gazdasági helyzet szinte állandó fejlődése következtében úgy, hogy az átlagéletkor emelkedésével kapcsolatos váradalmak is jócskán megnövekedtek. A kialakult helyzetben szükségessé vált a beteggondozás más alapon történő, és más megközelítés szerinti megszervezése.

Történelme csak annak van, ami alapjában egységes. Amikor a keresztyénség történelméről beszélünk, öntudatosan vagy öntudatlanúl, de benne is mindig egységet teszünk föl. Ez az egység más nem lehet, mint a szellem egysége. Keresztyén egyházak; felekezetek és vallásos társaságok, keresztyén tanok és keresztyén szertartások történeteit pusztán külön-külön, egymástól elszigetelten, vagy legföljebb csak külsőséges, időrendi összefüggésben tanulmányozva, magának a keresztyénségnek fejlődéséről soha nem tudnánk képet alkotni magunknak. Ma meg, a keresztyénségnek nemzetek és hitvallások szerint százfelé tagolt állapotában egyenesen kétségbe kellene esnünk ez állapot történelmi megértésének lehetősége felől, ha csak a külsőhöz tapadnánk. De a mélyebben néző szemnek észre kell vennie, hogy ez a sokféleség, akármily mélyen rejlő okai vannak, nem hat le magának a keresztyénségnek gyökeréig. Ez a gyökér ma is egy.